Juhász Zsuzsanna: A dinnye leve
Hát jó, kicsit visszafogom magam, de tényleg. De az biztos, ha férfi lennék, én nem mernék megnősülni.
Bevallom őszintén, mert lutri ez, látod. Zsákbamacska ez az asszony. A múltkor paradicsomot vittem neki télvíz idején. Mégse volt az öröme teljes, mert azt mondta, Ő is akart venni, de nem vett, mert drága volt. Pedig neki járna. Így mondta, járna. És lefelé, magára mutatott. A hólyagrákjára utalt, tudod. És hát én támogatnám, hogy a rákosok jobb kaját kapjanak, akár ingyen is.
De én személy szerint hirtelen, egy telhetetlen, dühös pasinak éreztem magam. Szemben egy telhetetlen nősténnyel. De tényleg, beleborzongtam, hogy mi lenne, tejóisten, ha a feleségem lenne. És ma már tudom is, hogy mi a taszító benne.
Igen, valami vészes sóvárgás van a szemében. Csillog, csillog, de határtalan sóvárgással. Pedig ma dinnyét vittem, neki, három kiló húsára görögöt. De nem, nem hugyozott be az örömtől. Azt szajkózta, nem aludt éjszaka a fájdalomtól, így nappal elaludt.
Elaludta a fájdalomcsillapító injekció beadását. Én meg arra gondoltam, hogy szereztem a dinnyét, nem adtam érte egy fillért se.
Ez a sóvár némber nem érdemel semmit se. Mert ennek minden kéne. De minek, mert örülni nem tud úgy igazán. Nem pisált ez be még se röhögéstől, se azért, mert megemelte magát. Sose volt még ennek szabad a hólyagja.
Pedig ezért migrált ide. És össze is kaptak két lakást. Csak felszabadult nem tudott lenni soha. Látod, nem vagyok igazságos. Lehet, én is így jártam volna idegen földön.
Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:
