
Tudtad te jól, Vincentem,
mindegyikünknek titkos,
szörnyűséges nagy baját;
hogy ők nem értik meg
a napraforgómezőket,
sem a tejsötét égbolt
kavargó csillaghadát,
mert az élet is oly bivalyerős,
keserű, maró és alávaló néha,
mint bűnös, tintafekete nektárod,
amitől az ecset görbén fut és léha,
ám aminek tükrében tisztábban látni
olykor ezt a kész viccet, amit kaptunk;
hogy amíg nekünk a nyomorgó szesz
marad egyetlen, sarokban
kuporgó, kétes örömünk,
addig ócska piperkőcök
és öltönyös bazári majmok
fognak nyerészkedni rajtunk,
ha mi már a föld alá kerültünk,
és úgyis mindegy, hisz’ addig is
még el kellene valahogyan jutni –
oly jó lenne a Másnapot végre
egy pohár abszint abszolút
bizonyosságával letudni!
Ocsovai Ferenc verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?