2024.07.25.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Köves István: Sarki fény blues

Köves István: Sarki fény blues

2 min read
Hallottam, láblógázva ágyam szélén mondod majd, szeretsz / (közben ideges ujjakkal izzadtra kócolt hajadban babrálsz)

Ezekben a buszvégállomási gyorsbüfékben
(a kuszaszemű pultoslány a megmondhatója)
nem szoktak életre szóló lávsztorik születni,
de aki itt üldögél, mind reménykedik,
hogy majd ma, ma biztosan, végre,
pedig csak a remény hitegeti halványan,
mint megtűrt csalán a virágoskert szélén.
Aztán végül csak a nagy büdös semmi.

Az esély törzshelye ez a vágykrimó, ahol
(drogdíler nem akad az alkeszek között)
minden ajtónyitás egy hátha, egy talán,
minden ajtónyitás egy talán, egy hátha,
s mindenki fejében türelmetlenül az jár,
mekkora faszság, hogy nem lehet rágyújtani,
ki kell somfordálni a füstért a hidegbe, hátra.
De az élet itt egy idő után rendbe hozhatónak látszik.

Mint egy ósdi mozimese, úgy kezdődtünk
(háttérre halkítva Brubeckék mérték az ötnegyedet),
egy kalandfilm, aminek csak mi tudtuk a végét,
betáncoltál abban a libbenő dugj-meg-szoknyádban,
azzal a dugjon-meg-már-valaki csípőringásoddal,
körülöttünk meg mintha levették volna a hangot,
olyan romantika-párás lett a helység, ahol addig
kérges-keményen könyököltünk a karcos jelenben.

Úgy ültél mellém, hogy mindenki lássa, ez már eldőlt
(Ceglédtől egész a híres Salt Lake Cityig ment el a híre),
csak az én szemembe néztél, úgy rendelted a konyakot,
nem is beszéltünk, vad és vadász, cserkésztük egymást,
tudtuk, a hajgumid majd ott marad emlékbe a párnán,
fogkeféd továbbáll veled a válltáskádban a pirulák közt,
lesz befejezés, ENDE, vége-főcím és stáblista, ahogy illik.
Egy dongó újra meg újra nekiröpült a koszos kirakatüvegnek.

Hallottam, láblógázva ágyam szélén mondod majd, szeretsz
(közben ideges ujjakkal izzadtra kócolt hajadban babrálsz),
ettől én elszomorodom, megint egy nő, aki nem tud szeretni,
nem hogy engem, senkit, emlékszem a hidegrázós rajongásra,
nem érzelmi katasztrófa, csak a feromonok tűzijátéka riogat,
hiszen ahogy a múltunk, a jövőnk is alaposan el van cseszve,
és most ha kimondjuk is a szót: szerelem, csak ajkbiggyesztve.
Együtt kétszer olyan magányosak leszünk, mint külön-külön.

Köves István

Köves István verse legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.