Ugyan mit várnak? Mit várnak ettől az országtól?

Itt nyolcszázezer megsebzett család él. Kettészakadt családok.

Mert vannak a kint, külföldön élők, és vannak az ittmaradtak.

Csak ideje nincs, nincs itt semminek. Se születésnek, se halálnak. Mert ugyan kit érdekel itt bármi is? Hogy demokráciában élünk-e vagy autokráciában?

            Mert legfőképp hazátlanok lettünk. És lettek a kint élő újhazások, de nem lettünk mi, az itt maradtak óhazások. Mert miféle haza az, amelyiknek elmenekülnek a fiai. És miféle szülők, elődök azok, akik ezt szótlanul nézik. És hányan lehetünk? Másfél vagy kétmillióan? Ugyan kit érdekel ez is már?

            Mert kezdetben volt a remény, hogy jobb lesz itt, és visszatérnek az elmenekültek. S most már csak a másikfajta remény van, hogy elment vagy elmegy hamarosan, aki jobbat érdemel. Mert szorgalmas, jófajta nép ez. Csakhát sebzett, sebzett közülük minden harmadik, negyedik.

            Ugyan mit várnak tőlünk? Miféle érdekérvényesítést? Hisz csak madarak vagyunk, fel-felrebbenő, hosszú útra készülő madarak. De soha el nem indulók.

            Mert hova is mehetnénk? Nyakukra ugyan minek a kintieknek?

            És akkor várhatnak-e bármit is tőlünk?

Fel-felrebbenő, sebzett madaraktól.