A két páncélos és a kutya

– Merre?
– Én? Csak ide!
– Én is. Nem baj, ha önhöz csapódom?
– Tőlem?! 
– Hideg van.
– Hideg.
– Milyen szép a város! Itt laktam valamikor.
– Én nem.
– Hol?
– Nem mindegy?
– Hát csak kíváncsi voltam. Így szenteste.
– Szenteste van? Már nem is figyelem a napokat.
– No hát ne legyen ilyen mogorva. Hogy hívják?
– Nem mindegy?
– Nem. Nekem nem.
– Nekem mindegy.
– De egy kis jó töltött káposztát csak enne?
– Mér van?
– Nincs, csak a számban az íze.
– Az. Meg a bejgli.
– Jó mákos bejgli. Van felesége?
– Van. De elvált tőlem. Magának?
– Tőlem el sem vált. De olyan húst sütött…azannya! Meg nokedlit. Már csak azért megérte.
– Hideg van.
– Ja a franciasaláta.
– Hát igen az hűvösen jó.
– Gyerek? 
– Kettő, már nagyok. Néha szoktam látni őket.
– Rám se bagóznak. De néha, ha arra járok, meglesem őket. Nekem három van! Az egyik mérnöknek tanul.
– A lányom orvos. A sebészeten találkoztam vele egyszer. Bevarrta a homlokom.
– Elesett?
– Megvertek.
– Meg?
– Meg. Csak köszönt.
– Legalább köszönt.
Az enyiméi még csak nem is láttak, már vagy öt éve.
– Mér?
– El vannak tiltva tőlem. Pedig nem is iszom. Maga iszik?
– Néha. De akkor nagyon.
– Mér’?
– Hiányzik.
– Mi?
– A szenteste.
– Mi?
– A szenteste. Magának nem hiányzik?
– A szenteste? Ja értem. Néha. De én már beletörődtem. Meg itt van ez a kutya.
– Kutya?
– Az. Még nem ért utol, elcsavargott. Biztos a szukák után jár.
– Ilyenkor?
– Bolond az.
– Bolond. No, itt is vagyunk.
– Itt alszik?
– Itt.
– Nem zavarom?
– Nem. Van takarója?
– Van. Itt e, a hátamon. Látja?!
– Jó. Ha összerakjuk az enyimével elférünk alatta.
– Meg jön a kutya is. Jó meleg lesz.
– Ja. A két páncélos meg a kutya.
– Akkor jó éjt! Álmodjon szép, kerek töltött káposztákat.
– Maga meg franciasalátát a sülthöz.
– Megőrült? Hogy még jobban fázzak? No, itt a Buksi. Gyere csak ide közénk, cimbora. Hej, de jó, hogy találkoztunk!
– Jó. Ma sem sikerül megfagynunk. Szenteste.
– Jó éjt.
– Jó éjt.

Kabdebon János korábban a Szöveten:

Kabdebon János: Hátha