A fogás bevált, az emberek pedig továbbra is úgy sereglettek a helyre, mintha Aladár maga ült volna ott egyik-másik székben. A Bérülő-jelenség reklámszakértőket, marketingszakembereket, pszichológusokat, turisztikai szakértőket, sőt, valamilyen oknál fogva még jövőkutatókat is foglalkoztatni kezdett. Sokan, sokféleképpen próbálták megfejteni Tompa Aladárnak, ennek az egyszerű, vidéki származású, Panaszosdra felkerült egyetemista fiúnak a titkát, de ők maguk sem értették. Akkor sem, amikor önkéntesként vállalkoztak egy-egy kísérletre, hogy megvizsgálják, mi teszi olyan kívánatossá azokat az ülőhelyeket, amelyeket a fiatalember előtte már kipróbált.

Aladár eközben otthagyta az egyetemet, jobban mondva hírneve miatt otthagyni kényszerült azt annak ellenére, hogy rajongása a Föld változatos növényvilága iránt továbbra is töretlen maradt. Szembe kellett vele néznie viszont, hogy a szponzoroknak és a reklámfelkéréseknek bizony ára van, és úgy lett a fiatalemberből egyik napról a másikra celebritás, ,,egy ország bérülője”, hogy szinte észre sem vette. Ibolyának sem volt könnyű megemésztenie, hogy ezzel párhuzamosan ő lett ,,az ország bérülőjének neje”, mint afféle ,,first lady”, aminek az lett a vége, hogy ott kellett hagynia pincérnői állását, mert már túl sokan ismerték fel őt és tőle is rendszeresen autogramot és közös szelfit kértek.

Eleinte csak kisebb felkérések érkeztek, amelyek során Aladár busz-, vonat- és repülőtársaságok ülőhelyeire, mozi- és színháztermek székeire, valamint szállodák és szállodahajók asztalaihoz ült le pózolni. A módszer pedig működött, és a fényképészet és a digitalizáció csodájának hála Aladár egyszerre több helyen is jelen lehetett, ezáltal pedig a kulturális eseményeket és a hazai turizmust rekordidő alatt sikerült beindítania, miközben újabb és újabb kiaknázatlan területek manifesztálódtak a reklámügynökök megkeresésének formájában.

Voltak olyan esetek azonban, amikor Aladár bájereje egyszerűen nem működött. Ilyen volt az, ha egy tömegközlekedési eszköz megállójában várakozott, illetve a már említett iskolai közeg, de a különféle kanapék és ülőalkalmatosságok reklámozása is csúfos kudarcot vallott a bútorkereskedők legnagyobb bánatára. Aladár úgy fogalmazta meg magában, hogy a probléma az lehet, hogy ezek a reklámok egy ideális, archetipikus ülési lehetőséget mutatnak be, az emberek viszont ,,konrétumokra vágynak”. Ettől jobban viszont ő sem szeretett volna fejtegetésekbe bocsátkozni, mert ő sem értette, mikor kezdődött és hogyan működött ez az egész.

Ibolya tanácsára a fiú hamarosan influenszeri babérokra tört, amelynek lényege az volt, hogy különböző helyeken ült le azon helyeket reklámozva, amely helyek és cégek cserébe szponzorálták a közösségi médiába feltöltött videóit, amelyeket Egy bérülő titkos élete nevű saját csatornáján tett közzé. Ezekben a videókban vagy a bérülői élet szépségeiről és nehézségeiről, vagy pedig a botanika és a biológia varázslatos világáról beszélt Aladár. Ki szerette volna ugyanis használni a lehetőséget, hogy népművelő jelleggel valami érdekeset és hasznosat adjon át az embereknek, a reakciók azonban azt mutatták, hogy a felszínes bulvár, valamint a ,,hogyan lettem bérülő?” típusú videók és posztok sokkal népszerűbbek voltak, mint a trópusi és szubtrópusi növényekről tartott előadásai.

Az emberek égtek a vágytól, hogy maguk is elsajátítsák ennek a jövedelmező szakmának fortélyait, amely viszonylag kis erőbefektetéssel és elenyésző tényleges társadalmi haszonnal tudta óriási eredményekkel kecsegtetni az egyént. Aladár rádöbbent, hogy nem menekülhet többé Jónás prófétaként a sorsa elől, és a bérülés többé nem egy eszköz volt számára a pénzkereséshez és a figyelem felkeltéséhez, hanem maga az út. Egy életstílus. Néhány nagyobb vállalkozást mecénásként maga mögé állítva önálló kft-t hozott létre, majd megalapította az Országos Bérülő Akadémiát, amely online kurzusokat indított kéthetes turnusokban.

A legszigorúbban ügyeltek az igazgatósági tagok arra, hogy a tananyag ne juthasson illetéktelen kezekbe és ne jelenhessenek meg kontárok és csalók a piacon, akik sokkal olcsóbban ígérnék azt, hogy képzett és befutott bérülőt csinálnak a jelentkezőkből. Kezdetben az akadémia nem volt sikeresnek mondható, mert kiderült, hogy bármi is Aladár titka, azt nem lehet csak úgy átadni. Hiába igyekeztek a tanulók ugyanazt a testtartást és arckifejezést felvenni, hiába követték a fiatalember öltözködési stílusát vagy modorát, nem tudták azokat a spontán és átütő sikereket elérni, amelyek Aladárt végigkísérték.

Ki kellett találni valamit sürgősen, hogy megmentsék az akadémiát, még mielőtt sarlatánnak neveznék Tompát. Ibolya azonban megtalálta a megoldást: a népszerűség adta felhajtóerőt kihasználva arra jutottak, hogy a tanulók számára kihangsúlyozzák, hogy csak akkor fog működni a bérülés, ha minden egyes alkalommal mindig maguknál tartanak és látványosan kihelyeznek egy oklevelet, ami tanúsítja, hogy ők bizony Tompa Aladár iskolájában végeztek, az oklevélen pedig maga Aladár is látható volt ülés közben, dombornyomás formájában, mint garancia a minőségi, színvonalas bérülői szolgáltatásra.

A terv működött, és hamarosan a személyes képzések is elindultak, immár több szenior bérülő oktatóval. Aladárban okozott némi belső konfliktust, hogy tulajdonképpen nem az volt a lényeg, mit tanít, hanem a végén az akadémia által kibocsátott diploma, amelyhez az ő neve jelenti a hitelesítést, és amely diplomát gyakorlatilag pénzért megvesznek, hogy aztán ugyanezt a tevékenységet űzhessék. Ibolya végül megnyugtatta Aladárt, aki immár a férje volt, hogy nem kell aggódnia, mert a legtöbb szakma és szakképzés semmivel sem különb, és

az általuk bejegyeztetett Bérülők Kamarája (amelynek elnöke Kerékfalvi úr lett), ilyen szempontból legalább nem olyan képmutató, mint más szervezetek.

A kamara szervezésében éves családi napok, könnyűzenei fesztiválok és pályaorientációs rendezvények jöttek létre, a minisztérium hosszas könyörgésének hatására pedig az állami oktatási rendszerben is bevezették a bérülést olyan formában, hogy egy – az akadémiai képzéssel nem egyenértékű – felsőoktatási szakképzést is bevezettek ,,mintavásárlást végző, humán erőforrást átcsoportosító, díj ellenében ülőalkalmatosságot használó logisztikus” néven, ami minden idők egyik leghosszabb hazai foglalkozásneve is lett egyben.

Aladár azonban a saját privilégiuma alatt is vágta a fát, mert miközben a bérülők oktatásával nem kis magántőkére tett szert, a piac szép lassan telítődött, és egyre alacsonyabb volt a bérülők fizetése. Már gyakorlatilag minden valamirevaló fodrászszalon vagy művelődési ház tudott szerezni magának egy-egy alacsonyabb bérigényű bérülőt, ezért sohasem látott mértékben sikerült az embereket a virtuális világból a valóságba csábítani – éppen a virtualitás eszközével. Sajnos ezzel párhuzamosan a hamis oklevelek és a szélhámosok is megjelentek, akiknek tevékenységét a Bérülők Kamarája és a Versenyhivatal egyre nehezebben tudta feltérképezni.

Még mindig Aladár volt messze a legsikeresebb bérülő, akinek még csak vetélytársa sem akadt, aki túlszárnyalta volna mesterét, ő pedig igyekezett is ezt kiaknázni, hogy senki se élhessen vissza a bérülés intézményével. Ennek érdekében a kamara mellett létrehozott egy szakszervezetet is, amelynek (természetesen) Ibolya lett az elnöke, aki időközben maga is elvégezte a bérülőtanfolyamot, mégpedig kiváló minősítéssel: ez azt jelentette, hogy tíz járókelőből legalább kilenc, de jellemzően tíz járókelőt tudott rávenni arra, hogy az ő ülőhelyét vegyék át és fogyasszanak valamit az adott helyen.

A szakszervezet kikérte magának, hogy elnyomják a bérülők jogait, és pusztán piaci megfontolásokból lefölözik a bérüket, amikor a turizmus, a kereskedelem és a szolgáltatások terén kimagasló hozzáadott értéket képviselnek a GDP termelésében, miközben aktivitásra ösztönzik a többségi társadalmat. A szakszervezet tanácstagjai szenvedélyes beszédekkel tüzelték az övéiket, majd úgy döntöttek, sztrájkba kezdenek, és megmutatják, mennyire bénulttá válik nélkülük a rendszer. A vendégforgalom ennek következtében a legtöbb helyen látványosan visszaesett, vállalkozások és intézmények kényszerültek bezárni, és hamarosan mindenki tisztában lett a bérülők valódi erejével.

Folytatjuk