2024.07.13.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Karácsony Tünde: Anyóskosztüm

Karácsony Tünde: Anyóskosztüm

3 min read
Hosszas tétovázás után veszem kezembe a telefont. A neve mellett egy rózsaszín virág. A fiamtól „örököltem” meg a régi telefonját, még ő jelölte meg így, akkor még „csak” a barátnője volt. Azóta összeházasodtak, most várjuk az első unokánkat. Nagy az izgalom. Most még a menyem szüleinél laknak, közben épül a ház, ami időnként feszültségeket is generál. Mindenki teszi a dolgát, legjobb tehetsége szerint.

Hosszas tétovázás után veszem kezembe a telefont. A neve mellett egy rózsaszín virág. A fiamtól „örököltem” meg a régi telefonját, még ő jelölte meg így, akkor még „csak” a barátnője volt. Azóta összeházasodtak, most várjuk az első unokánkat. Nagy az izgalom. Most még a menyem szüleinél laknak, közben épül a ház, ami időnként feszültségeket is generál. Mindenki teszi a dolgát, legjobb tehetsége szerint.

Fogom a telefont a kezemben, tanácstalan vagyok. Megkérdezném, hogy van? Csak úgy, egyszerűen csak érdeklődnék. Tudom, nagyon nehéz volt az első három hónap. A fiam mondta, hogy vizsgálatra készül. Csak szeretném jelezni, hogy vele izgulok. Igen, tudom, arra ott van az édesanyja. Nincs szüksége az én lelki támaszomra.

Nekem nincs leánygyermekem, így a lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy az örök második helyezés jut nekem a „nagymamai ranglistán”. Sőt, a nagyobbik fiamnál, mivel messze él, nála végképp csak a vendég nagyi szerepe lehet majd az enyém.

Emlékszem, amikor én kerültem be menyként a férjem családjába. Mondjuk, az én helyzetem nehezebb volt, mert belecsöppentem egy idegen környezetbe, távol az otthonomtól, még ha nem is egy háztartásban éltem anyósommal. Másrészt, a beilleszkedés létszükséglet is volt, ami részben lerövidítette a folyamatot.

Hatalmas, világmegváltó tervekkel ugrottam fejest fiatalon a nagybetűs felnőtt életbe. Pontos elképzelésem volt arról, hogy milyen lesz az életem. A gyereknevelésről is megvoltak a magam szabályai, amiket részben alkalmazni is tudtam, sőt, némelyik még be is vált. Viszont, valószínűleg erre már senki nem kíváncsi, mert ma már rájöttem, hogy akkoriban én sem mindig voltam kíváncsi mások véleményére.

Az elején azt sem tudtam, hogyan szólítsam a férjem anyját. Anyukának? De hisz nekem volt anyukám! Le is tört volna a nyelvem! Viszont minden mondatot úgy megfogalmazni, hogy az ne tartalmazzon megszólítást, az azért kemény feladat volt. Így ment ez, ameddig meg nem születtek a gyerekek. A Mama megszólítás hozta el a várva várt megoldást.

Tudom, nem könnyű elfogadni azt sem, hogy ezentúl lesz még egy csomó ember, akik úgymond családtagok, de teljesen „más nyelvet beszélnek”. Az elején én sem értettem azt a nyelvet. Arra már nem emlékszem, hogy bántottam-e meg anyósomat szándékosan, vagy akaratlanul, de ő bölcs asszony volt, soha nem mutatta

A húszas éveimben én is azt gondoltam, hogy már mindent tudok. Mindenről véleményem volt és azt is tudtam, hogy ami nem trendi, az ósdi, lejárt lemez. Azonban egy ideje lakásomban megjelent egy gyönyörű, régi falióra, egy polc, amin régi használati és dísztárgyak ékeskednek. Az idő múlásával arányosan szaporodnak polcomon a régiségek is.

Szeretnék én is bölcs anyós lenni, de még nem találtam hozzá megfelelő kézikönyvet, amely megadja a pontos használati utasítást. (Sőt, régen is jól jött volna a „Hogyan legyek jó meny?” című kiadás). Tehát, addig is magamra vagyok utalva és tapogatózok a sötétben, legjobb tudásom szerint.

Ennyi idősen már könnyű okosnak lenni. Mondjuk, ez is nézőpont kérdése. Már nem is emlékszem, mi mindenben voltam okosabb a szüleimnél. Azt viszont már tudom, hogy rendre követtem el olyan hibákat, amire régen azt mondtam: „Én biztosan nem leszek olyan!”

Az életem során sok szerepet „eljátszottam” már. Voltam gyermek, unoka, feleség, anya és meny. Most meg egyszerre két új szerep várományosa vagyok, és mivel új szerephez, új jelmez dukál, azon tűnődöm, vajon sikerül-e idővel megtanulni és jól játszani a szerepem? Neki megtalálni a megfelelő fazonú, kényelmes menyecske ruhát, nekem meg úgy viselni az anyóskosztümöt, hogy az ne szorítson?

Tartom a kezemben a telefont és hezitálok. Aztán úgy döntök, hogy mégis megcsengetem, hisz végtére is az unokámról van szó!

– Csrrr, csrrr, csrrr… Kinyomom és reménykedem, hogy visszahív.

Karácsony Tünde verse legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.