Péter gondosan összehajtotta az utolsó ruhadarabot is, majd belepréselte a nagy utazótáskába. Izgatott volt, nagyon régen várt erre a napra. 12 évet töltött el a pszichiátria zárt osztályán a legnagyobb magányban. Most végre elhagyhatta a helyet.
Ambivalens érzések kerítették hatalmukba. Felesége brutális gyilkosság áldozata lett. Mindig is ingatag, törékeny lélek volt, és 12 évnek kellet eltelnie, hogy meggyógyuljon. Persze, teljesen soha nem fog rendbejönni, de megfelelő gyógyszeres kezelés mellett teljes életet élhet. Ezt mondták az orvosok, és ebbe kapaszkodott. Legbelül azonban tudta, soha nem lesz teljes élete. Talán nem is akart teljes életet, de egy valamit biztosan akart, igazságot. Gondolatait teljesen kitöltötte, hogy igazságot tegyen, és megbüntesse a tettest, aki tönkretette az életét. Most eljött az ideje az igazságnak, motyogta magában, majd határozott léptekkel elindult a kijárat felé, és elhagyta a kies épületet. Arcát hideg februári szél mardosta, miközben a legközelebbi buszmegálló felé tartott. Néha megállt és tanácstalanául nézte a koradélutáni tömeget.
Hosszú buszozás után elérte a házat, ahol egy apró kis garzont bérelt. Komótos léptekkel felmenet a lépcsőn, majd kinyitotta az ajtót. Dohos zártság szaga csapta meg az orrát, nagyon rég nem járt itt senki, a tulaj sem vitte túlzásba a takarítást. A falat néhol penész borította. Sok mindennek lehetett mondani, csak békés, meleg otthonnak nem. Úgy érezte, hidegebb van, mint kint. Remegett. Szeme megakadt egy ócska olajkályhán, és egy kanna fűtőolajon. Ezt nem rég hozták, mert nem borította vastag porréteg, mint mindent a nyomorúságos helyen. Remélem, működik, gondolta magában. Majd beüzemelte a kályhát. Orrát megcsapta a fűtőolaj kellemetlen szaga. A kályha melegíteni kezdett, de néha zúgott, és pukkant egyet. Péter az ablakhoz lépett. és kitárta, így friss levegő töltötte meg a szobát. A februári szél lobogtatta a sárgásszürke kopott függönyt. A bűz enyhült, és idővel melegebb lett a szobában. Vacsora! Mit fogok vacsorázni? Morfondírozott magában, miközben nagyot kordult a gyomra. Reggel nyolc óra régen volt, akkor evett utoljára a korházban. Mit is? Gondolta. Szikkadt zsemlét, valami felvágottal. Nem a konyhaművészet csúcsa, az biztos. Este hat körül lement a boltba, és vett egy liter tejet, egy szál száraz paprikás kolbászt, hozzá friss kenyeret. 12 éve nem volt része ilyen ,,lakomában”. A pszichiátria nem a minőségi ételeiről híres. Persze etették őt éppen eleget gyógyszerekkel, hogy meggyógyuljon. Vacsora után bekapcsolta a rádiót, de csakhamar rá is unt. Lefeküdt, majd elaludt, de gyakran felébredt. Ilyenkor percekig nem tudta, hol van. Hajnali négy táján mégis elnyomta az álom, és csak nyolc után ébredt fel. A szíve hevesen vert. Enni nem bírt, úgy érezte, késésben van. Gyorsan felöltözött, arcát hideg vízzel öblítette le. Elindult, ki a házból a zsúfolt utcán át. Egyórányi gyaloglás után elérte a célját. Egy elegáns belvárosi lakást a nefelejcs utcában. Nefelejcs!
– Nem felejtek – bökte ki. Becsengetett az 5-ös számú ajtón. Még várt, volt ideje elolvasni a táblán: Dr. Vass Dániel. Tudta, jó helyen jár.
– Fél pillanat – szólt egy öblös hang.
Nyikorogva kinyílt a régi polgári időket idéző ajtó.
– Miben segíthetek? – kérdezte egy magas, barna férfi.
– Hogy miben, hát nem tudod? – vágta oda zavartam Péter.
– Nem, ne haragudjon! Ismerjük egymást? – kérdezte a doktor.
– Volt egy közös ismerősünk, te… – nem mondta ki, hogy gyilkos, de ettől csak még dühösebb lett, ha ez egyáltalán lehetséges.
– Uram, kérem térjen a lényegre! – szólt az orvos kissé lekezelően.
Péter nem reagált, csak egy erőteljes döféssel nyakon szúrta az orvost. Egy apró kis bicskával, amivel a tegnapi vacsoráját szeletelte. Az orvos a nyakához kapott, majd hörögve hanyatt vágódott.
Néhány nappal később Péter leszíjazva feküdt a pszichiátrián. Az elméje tiszta volt. Tisztán látta maga előtt azt a 12 évvel ezelőtti napot, amikor elkéredzkedett a munkából, hogy egy kis édességgel lepje meg imádott feleségét.
Belépett a konyhába, ahol egy üveg vörösbor és két pohár látványára lett figyelmes. A borból alig maradt, az egyik pohárból kiömlött, beszennyezve a fehér terítőt. A hálószoba előtt egy félpár női cipő hevert, ez a látvány meglepte, mert a felesége pedáns háziasszony hírében állt. Hangokat hallott, a szenvedély hangjai szűrődtek ki a résnyire nyílt ajtón. Minden világos lett. Kezéből kihullott a rózsa. Gyengeséget, majd irtózatos dühöt érzett. Ebben a pillanatban a nő kidugta a fejét, Péter pedig teljes erőből rácsapta az ajtót. A nyakcsigolya azonnal eltört.
– Olyan tisztának tűnt! Nem gondoltam, hogy visszaesik abba az állapotba, amibe a tette után került – szólt oda az egyik orvos a kollégájának lehangoltan.
Szilágyi János legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?