Juhász Zsuzsanna: Inverz animális póz

Parkinsonos a fenét! Érted remeg, miattad remeg. Fél, hogy dobod vagy megcsalod. És hiába mondod neki, hogy nem, te nem vagy olyan, te nem hagyod el a bajban, attól remeg. Attól férfi, azért férfi, hogy remegjen.

            És nem mondd, hogy nem biztos a diagnózis, mert ennek a betegségnek millió formája van, Mert ez a férfi speciel érted remeg, neked remeg. Sőt. Ez a remegés tartja életben. Sőt. Ezért a remegésért rakták ki a munkahelyéről. Pedig igyekeztek neki munkát találni a szervezeten belül, de lőnie kell. Lehet, hogy egyszer lőnie kell, és azt ugye, remegő kézzel nem lehet. Viszont remekül fest, munkaterápiaként szerzel neki ilyen melókat. A barátnőid szánalomból megkérik, hogy fessen ki ezt-azt. És ezt nagyon szépen csinálja. Végül is maszatolni remegő kézzel is lehet. És remegő hímtaggal is lehet csodákat tenni. És most őt ez érdekli, ez. Egyrészt, hogy tesztelje, mennyire gyors lefutású a betegség odalent, másrészt hogy kipróbálja, tud-e nem kötelékben, hanem egyedül, magányosan repülni.

            Mert azért tudnod kell, a nagy, biztosan álló szervezetek folyton tesztelnek. Már hogy a tagjaik. Folyton szerelnek, szervezeten belül és kívül is. De erről csak ritkán és titokban mernek beszélni. Mondjuk nekem, mert engem köt a titoktartás. De név nélkül ugyan miért ne mondhatnám el neked, hogy ezek folyton szopnak, nyalnak, kefélnek, keféltetnek. Szervezeten belül azért, mert muszáj, de jól is esik megerősíteni a helyet a dominancia-hierarchiában. A kötelékben. A csípésrendben. Vagy nevezd, ahogy akarod. Tőlem Szodomának is hívhatod, bár ebben lehet egy kis irigység is, mert te kívülálló vagy. Kirekesztett. Kisebbség, na. De én is az vagyok, nyugi.

            Szervezeten kívül meg azért, mert muszáj. Mert ezeknek férjük, feleségük van. Fenn kell tartani a tisztesség, becsület és hűség látszatát. Pedig bonobók. Te, ezek annyit és annyiféleképpen, és annyival, mint a bonobók. De tényleg. Viszont neked nem kell félned, a te párod már elhagyta a szervezetet. Félni neki kell, ugyanis a bürokratikus belső szex jót szokott tenni a közerkölcsös párkapcsolatoknak is. Tehát joggal remeg, hogy neki annyi, neked nem kell egy ilyen kripli.

            És tőlem se félj, nekem se kell. De nem azért, mert kripli. Különben is, a szépérzék áldott adomány, a pasid bizonyára remek festőkarriert fog befutni. Hitler is inkább maradt volna az.

            Bocsánat, de tényleg. Nem akartam én rögtön a z első nap áthágni a magánéleted láthatatlan határát. De ez a nadrág terajtad volt, és mindez a nagyajkaidról jutott eszembe. De tényleg. Én megütköztem rajtuk. Ahogy a szoros munkanaci kettébe szelte az alsó párnádat, te. Én még ekkorát nem láttam. Nekem még tán a gyomrom is kisebb, nemhogy a Vénusz-dombom és tartozékai.

            Ráadásul hátradőlve jársz. Jó nagy hasad van, na. Hatalmas melleid. A fejed meg kicsi. Szőke rövid haj fedi, és ráadásul babás. Az arcod babás. Az orrod turcsi, állad semmi, viszont tokád az van, már megbocsáss. De te magad mondtad, hogy minden reggel felveszed a harcot a kilóid ellen, de kb. délutánra el is buksz. Hát akkor ki tehet arról, hogy hátrafelé dőlve jársz. Te, bizisten magad vagy a két lábon járó Willendorfi Vénusz. De tényleg. Bár annak mintha feje nem is lenne. Már megbocsáss, de erről se én tehetek. Lehet, hogy eredetileg se volt neki, vagy közben leveszett, na. Miközben termékenységi varázslatokhoz használták. A nők. A férfiak. Vagy vegyesen, tudja a fene, ennyi év távlatából, bár az ember is valszeg valaha bonobó volt. Békés, mindig, mindenkivel szexelő. Nem is lehetett az olyan rossz. Csak mióta a nőt a férfiak hozzácsapták a rabolt ékszerekhez, lovakhoz, bocsánat. De így volt, mit csináljak, azóta lett kiemelt a nő, ki az állatok világából, ki a többi (rabszolga) nő közül, és ki a szexből. Nehogy megcsalja férjeurát, míg ő újabb feleségért, rabszolgáért, lóért futkározik. De tényleg, nem vetted észre, hogy a férfiak imádnak futkározni? Na ja, mert közben megmutathatják, mijük van, kocsi, óra, Gucci és bankkártya. Kész csoda, hogy közben nem döngetik a mellüket.

            De a tied nem, ne félj. Nem rá gondoltam. Vagyis dehogynem. Neki is jobb lenne döngetni, mint remegni. No de nem? Na ugye! Egy ilyen nő mellett? Egy akkora párnával, vagy két féllel rendelkező nő mellett? Aki ráadásul folyton hátradől. Előre pucsít. Na. De tényleg. Egyszer állj már a tükör elé! Szóval aki folyton egy roppant ideális pózban van, mint aki bármikor, bármit szívesen magára rántana. Nem te, dehogy. Csak aki úgy jár, és akinek akkora van.

            Mert tulajdonképpen megvalósítod a férfiak álmát, a fordított állati pózt, mert ugye bepucsítasz, igen, igen, de nem hátulról fogadod, hanem mindjárt elölről. Hogy ez nekem nem jutott eszembe soha. Bár ehhez párnák is kellenek, látod, hogy kijöjjön. Jól megmutassa magát. A póz. És élsz is vele, mert amint hallom, a volt férjed is jönne még rád. Vagyis jön érted, hogy hazavigyen. Mert neked elved, hogy tömegközlekedést nem veszel igénybe. Csak kocsit. Hát ekkora muffal már nekem is lehetnének elveim. De ne félj, nem irigyellek. Dehogy. Mert olykor buszra kényszerülsz. Mocskos pillantásoknak, vagyis értéktelen bámulásoknak teszed ki magad. Ezt a gyönyörű pózt, a melleid és párnád tökéletes háromszögét, na. Elpuffogtatod hiába a töltényeidet. Mert az egyik, a volt pasid fuvaroz, a másik meg pénzt keres. És itt tulajdonképpen a rejtett poliandria esete forog fenn. Mindannyiunk álma, ami még ugye tilos. De egyszer… De te már csinálod. Csinálhatod alkatodnál fogva.

            De még ezért se irigyellek. Mert ugye fiatal vagy, s így negyven felé a nő olyan, mint a kiforrott, leülepedett bor. Már megbocsáss, azaz fenékig képes merülni az élvezetekbe. A szexben, na. De a volt pasid valszeg elitta a szervét, esténként azért nem tud érted jönni, mert sörözget, az új meg… Bizonyára már a jogsiját is elvesztette a betegsége miatt. Szexuálisan meg remeg.

            Mert érted biztosan remeg. Hogy is ne tenné, Fél, hogy bármikor bárki rád ugrik. És ott ő szeretne lenni. Mindig. Hogy más ne férjen hozzád. Így első blikkre inkább férjehordó hal vagy. Vagy inkább férjeit felváltva hordó hal. Tudod, van ilyen. A férj picike, és a nagy nőstény hátán van, odacuppantja magát. És a nőstény eteti is egész évben. No de mikor itt az idő. Felkéri, hogy az ikráira engedje már rá az ondót. Aztán mehet is vissza a hátára punnyadni.

            Szóval nem is értem, te hogy bírsz el kettővel. Anyagilag semmiképp. Mert úgy hallom, pénzed csak neked van. És azért jöttél ide, hogy több pénzed legyen. És engem ne próbálj bepalizni. Engem hiába fogdostál. A karomat, na. Hogy bocsássam meg, hogy hisztiztél, és hiába próbáltál éjszaka lendületet adni a munkához. Én képes vagyok magam beosztani az energiáimat.

            És látod, nincs aza  muff, amiért én elleszbulnék. Legalább is, munkahelyen nem, de hát hosszú az élet. Per pillanat én még csak ott tartok, hogy ha életet mentenék vele, akkor igen. De csak akkor. Te meg nem úgy nézel ki, mint aki menten meghal. Bár igencsak izzadsz és fújtatsz munka közben. A stroke pedig a negyven körüli, hajtós nők és férfiak közt szedi áldozatait.

            De ne félj, nem szólok, bár először úgy meghökkentem, hogy szólni akartam. Fel akartam emelni a szavam a főnöknő előtt a rossz munkakörülmények miatt. De már látom, hogy nem kell. Őt is irritálja a pózod. Hiszen azért ő is nő. És a kezdeti hökkenet után lassan már ő is ocsúdik. Ki nem állhat téged, bár ő nem tudja. Mert elfojtja, de hiába. Neki is beleégtél az agyába első nap a hétmérföldes, felezett muffod.És tudat alatt ugyan, de látni sem bír. Biztos az övé is kicsi. De legalább nem őszül, mint a haja.

            A fanszőr, fene tudja, miért, de később őszül. Biztos odabent tovább tart a remény. A vén kecske is megnyalja a sót. Vagy megnyalatik, ha ő a só. Vagy hogy is van ez.

            De egy biztos, ha a bonobóknál mégis van csetepaté a kajaelosztás körül, ritkán. Azt a rangidős nőstény simítja el.

            Aki pedig itt én vagyok.

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:

Juhász Zsuzsanna: Böjt és újraindítás