Kollázstragédia,
avagy Egy civilizáció összeomlása
1.
Isten sírva tekint ránk egy eltüntetett valamikorból
Sose gondolta volna, hogy egyszer elveszti minden hitét
Az Emberben, kit tán egykoron szeretett is
Azt a lehetőség-lényt, aki megtehette volna azt, amit nem mert
Inkább eltépte, szétszaggatta a benne sarjadni képes sugarakat
Gyászruhákká rongyolva minden értelem-reményt
A λογος szénné égettetett a háborúkban
Az αντρΩπος nemességéből az Ω maradt: A Vég
Hullott a pénzeső, mint a zápor
Feneketlen bűn-tócsákban landolt
S a bohóc csak tergyegetett és táncolt
Álarc, álarc előtt hajbókolt és bájolgott
Zajjal csendet, csenddel szót hazudott
A hiúság aranyfényben izzott
Miközben nagy titokban elhervadtak virágok
Poros, sáros, hullafoltos, könnyes tájakon
Mégis, legalább hordjál maszkot, ha magadat se tudod
Agyagból valót, vagy műanyagot
Bár már nem kell, épp elég másoknak és magadnak is
Kiismerhetetlen hamis arcod
Mellesleg 2019-re úgyis megkaptad a covidot…
S lett végre hivatalos, kötelező szájmaszkod
Szépséges, szerelmet áruló szembogarad helyén
Lyukas kétfilléresek csöveiből árad taszító önzés
Morálokra, érzésekre, érzékekre elhalt agyak
Vakság-útvesztőkön tétován szlalomoznak
S kreálnak maguknak fixa-ideákig jutó buta mesét
Se jobbra, se balra, se előre, se hátra
Se kifelé, se befelé nem képes látni a vakká tett sapiens
Téboly-mámor szédületté lett lét-tagadó életével
Útkereső pánikmenete csak útvesztők kereszteződéseihez vezethet
Névtelen, egyforma, monoton hangzavarokat adó járdákon
Testeken, úttesteken lépdelve, futva, átlépve
Monoton csendzúgással fogy a megrettentett idő
S a félelem, mint a gyomrokban feltörő örök kísérő
Mintha keresztbe pakolt lábakkal gyújtana rá folyton
Hogy gyorsabban fogyjon test s fogyjon el a levegő
S a bábmilliárdok, mint tőrbe csalt állatcsordák
Programozott, önkívületi agyi kómáikban
Mindenféle „elaljasult” őrült(ek) parancs szavaira ölik egymást
Évezredek óta elfeledett idő-, és lélekmorzsák kikövezett útján
Mintha sosem lett volna múlt, csak átrohanó jelen idejű vér-utazás
S a bohóc csak tergyeget és táncol
Majdnem ugyanaz az utca
Majdnem ugyanaz az ember
Ugyanaz a szél süvít át mezőkön
Utcákon, tereken, élő, holt testeken
Tüdőkön, melyek szétszakadnak (szétszakadtak) lövegektől
Havas tócsákba, vagy forró száraz sziklákba
Oltva milliószor ugyanazt a rémtörténetet:
A HÁBORÚT
„A katona most is mozdulatlanul vár az utcai lámpa tövénél, keze a köpenyzsebében, ugyanaz a csomag a bal karja alatt. Ismét nappal van, ugyanolyan fakó és sápadt nap. De az utcai lámpát eloltották. Ugyanazok a házak állnak itt, ugyanazok a kihalt utcák, ugyanazok a fehér és szürke színek, ugyanaz a hideg.” (Alain Robbe-Grillet: Útvesztő).
Kiss Tamás: Kollázsember
Ugyanaz a vad vezényszó, ugyanaz az ordítás
Ugyanaz a félelem-zihálás, ugyanaz a tétovázás
Ugyanaz a pánik-reszketés, ugyanaz a szívdadogás
Ugyanaz a lábzsibbadás és ugyanaz a megfagyás
És ugyanaz a kényszer és ugyanaz az elhagyás
Ugyanazoktól a falvaktól, városoktól, asztaloktól, ágyaktól, szobáktól
És ugyanaz a zokogás a kívül-belül megnyomorodás
És ugyanaz az elfeledni való elbúcsúzás
És ugyanaz az örökké bevonulniKELL , és a sárba-vérbe halás
És ugyanazok évezredek óta a koponyák
Egyéb csont-maradványok, vagy éppen felpuffadt hullák
Mert ugyanaz a történelem: unos untalan gyilkolás…
„Don’t worry, be happy…”
„Kisember” és milliárdnyi társad e világban
S te is, aki oly sokszor állsz mellettem a forgatagban
Tudom, nem rejthetlek el semmi és senki elől
Pedig szeretném, ha innen megmenekülhetnél
Legalább addig, míg a lenyugvó Nap a felhőkben eltör
„Kicsi lány”, ki ugribugri módon futsz el előlem
Gyere mellém, s fogd meg a kezem
Legyél velem és énekelj nekem
Had higgyem el, hogy az élet lehet mindörökké ilyen
Pedig te is megvénülsz egyszer, mint anyám, ki már halott
S megtanulod, hogy elöregedve megváltozik a dalod
De bármennyié is hihetetlen, rád nézve azt hiszem, te már tudod
„Kisember”: Te és én, ahogy elnézem
Így volt mindig s így is lesz örökké
Sorsot vonszoló tömegeiddel tudatlanul pusztulsz
S pusztítasz el szinte mindent e Földtekén.
(Bono dala nyomán).
Hullik a pénzeső, mint a zápor
Feneketlen bűn-tócsákban landol
S a bohóc csak tergyeget és táncol…
Kiss Tamás
Kollázsember
Kiss Tamás legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?