Egy értem teremtetett föld sarkára álltam
Hogy körbe- végig- majd átnézzem terheid
Mielőtt kaput nyitnék s leakasztott ajtaját
Szárnyakká képzelném a végzetes romlás
Vasvágányokra futó halott zsandárjainak
Lábnyomait kunyhóid előtt egy nyelésnyi
Jó szóért kufárkodva szíved s szád között
Míg bilincset aggat ó szerelmedre az alku
 
Repedést nyit rajtam minden ág s minden
Tárgy közös kehely és közös céllá ami edz
Puhány szeretetedbe harapva magát mert
Gyűlöletet kell vessen ma az utca a járda
Hisz a megbocsájtás acsarkodó nyelvén
Bibéit porozva sóhajod rakoncátlan gida
És koravén virágzásba zúg a tavaszvárás
Harangzúgású gyomra szeme szája kong
 
Cinkereptű fészket lopkodó pubertás szél
Zsongásába folyt csermelynyi csendesség
Termeid zubbonyfehérre altatják a vágyat
S illik e dőzsölés és vaságy boldogságnak
Mielőtt ha kórtermet nyitsz a magánynak
Már ablakcsőrű kívánás facsarja izmaidat
Kisemmizett termeszeidet vásárra adnád e
Hogy nyúzott bőrbe s csorba tőrbe csaljad
 
A makulátlanság amelyet álmodik szegény
Nyitott pitvarú tárt lábakkal fizet az ételért
Hajába maragarétát tűz tépett keblén fejed
Gyönyörfosztott imaseregek sekrestyéjébe
Bukó bicsaklás a test súlya alatt didergető
Hidegháborúba kezdett nyarakat korholna
De nem tehet panaszt ecet és platánerdőre
Ha egyszer tölgygyökereire állt hold imád
 
Hidd el perbe fognálak a magam igazáért
De nincs mit adjak s csúfság adnom sincs
Se érted se magamért az ember értéktelen
Hogy magamra hagytak elszánt leveleim
És a megválás álcázott gőgicsévé lettünk
Nem én köteleztem rá sejtjeim örökségét
Házam őrzőit dárdává szigorodott kínjait
Perlekedő sírás elől menekvő vadnak add
 
Erjedt tekinteted tükrébe fogtad az erdőt
Alvadt nyelved alá szorított láp olt lázat
Csillag kuvikol lábad héján röpteti házad
Keservedre borogatott lepedődet teregesd
Szüzekre omladozó borostyán téglafalra
Adj támaszt a harmadik világ holtjainak
Míg árnyékodból átkelőt fércel a napon
Kelesztett megbékélés s megváltás hite
 
Egy érted teremtetett föld sarkára álltam
A világot fejbúbjánál megragadva lássam
Zápult gerléit hamvasztva szeress kiáltsam
Míg bocsánatunkért esdeklik minden pokol
Fioláidba töltött nemtőim engedd szabadon
Repülni van kedvem és zuhanni föl vakon
Mint tavaszi hó szakad a csodálkozó arcon
Nem törve meg a konokság gyönyörében
 
Ahol már seregnyi gyermek elveszett végül
Ahol már seregnyi fiú férj apa vett feleségül
Ahol már seregnyi lány anya ment feleségül
Ahol már seregnyi Sátáné s Istené vereségül
Ahol már seregnyi győzedelmi ének szépül
Ahol már seregnyi torok vall téged nevéül
Ahol már seregnyi horda mellén ünneplőül
Ahol már seregnyi senki választ nemzetéül