Farkas Arnold Levente

Szépség nélkül

A vers szavakból áll,
mondotta Marc Chagall.
A költő mind hazug,
nem rejti méla zug,
jó Nietzsche mondta ezt
árnyékban. Szent kereszt
tövében méla szűz,
Apollón, Dionűz.
Az olvasó figyel,
a méla méla jel.
Csak a valódit mondd,
ne az igazat. Gond
árnyékolja a bölcs
lelkét, bús gondszemölcs.
Az ismétlődő hó
lehull, miként a szó.

Szavakból áll a vers.
Ha mondatot keversz,
azt mondod, költemény,
reménytelen remény,
vagy más egyéb izé,
akkor az olvasó
jól tudja, hogy a szó
már rég a semmié.
Az ismétlődő hó
csak nyelvtani szabály,
mert nem kimondható,
hiába trilla, báj.

A vers, a verssorok,
a költő szent torok.
Az ismétlődő hó,
a nem kimondható.
A test, a méla test,
ha feltámadni rest.
A csönd, e rossz kolomp,
a víz, a lusta komp.
Egy isten asztalán
a tévedés talán.

Az ismétlődő hó
elolvad, mint a szó,
de nincs veszély, hahó,
kiköt a szent hajó.
Nincs bennem lendület.
Jónás cet és sziget,
amit lenyel, nyelet.
Szépség nélkül lehet
érdek a csúf magány
egy isten asztalán.
A tévedés talán
mosolytalan, kaján.