– Mi lenne, Uram, ha magát újraélesztenénk?
– De hiszen élek!
– Ez nem gond. Gondoljon arra, hogy újra kezdhetne mindent, akár elölről is. Egy új
élet reménye, esélyei lebegjenek maga előtt! Újabb célokról, vágyakról nem is beszélve.
– De mondom, hogy még élek!
– Nem számít, megoldható. Nincsen egyedül. Ezt a fajta újraélesztést már jó páran
választották. Mind elvannak. A felső tízezer életét élik gondtalanul.
– Gondtalanul?
– Igen. Mondhatnánk, hogy a felhők fölött élnek a saját maguk felékszerezett világában.

László Zsolt

Nem néznek lefelé, csak előre. Amire kivetik a kezüket, az rögvest a markukban terem. Ember! Itt a pillanat! Döntsön! Gondoljon bele!
Szemei lecsukódtak, pedig nem merült alvásba. Valami látomásféle, de mégsem álom lebegett a látóterében. A távolban pásztortüzek fénye világított. Az ég sarkában pislogni kezdett az Esthajnalcsillag. A távolságok egyre csak nőttek, és a nyájat őrző komondorok vonyítása lassan elhalkult.
– Tudja, hogy mindennek ára van a világon? Az életnek is. Ajánlatunk nem kerül sokba,
csak a mostani életébe. Gondoljon bele! Új élet!
Belegondolt.
– Nem kell! Jó nekem, ami van, ami adatott.
A látomására gondolt, a folytatását várta, és végleg lehunyta szemét.