Ocsovai Ferenc
Ocsovai Ferenc
Amikor a nápolyi alkirály kivonult
Összebújnak, összesúgnak az előkelő fejek:
mindenféle grófok, márkik és híres hercegek
meg a megközelíthetetlenül tökéletes hölgyek,
akiknek örülhet az ember, ha a közelükben ülhet
és most mind kíváncsian várják, hogy a darab,
amit eljátszanak, vajon emlékezetében marad
a népnek vagy a történelem süllyesztője várja:
rázendít a zenekar s már jő is Nápoly alkirálya,
akiről tudja mindenki: a spanyolok helytartója,
így aztán nem is számíthatnak tőle semmi jóra,
mégis hajbókolnak előtte és a kívánságait lesik;
közelébe csak az igazán komoly urakat engedik,
akik majd meghozzák a végső műértői ítéletet
és kiosztják a szerzőnek a jog szerinti érdemet,
ha egyáltalán jár neki, mert a nézők arcán látni,
hogy azt figyelik, majd milyen képet fog vágni
az alkirály, ha meghallja a csilingelő madrigált.
Hegyes rókafüleivel minden kis hangban a hibát
keresi rögtön, mert hát ő nagy mesterektől tanult,
ez a Gesualdo pedig, aki egyébként is elborult,
csak amolyan lelkes amatőrként muzsikál várában,
gaztettéről azonban már mindenki hallott Venosában:
a férjről, aki csalfa asszonyát szeretőstül megölte
(a Hey Joe szövegét így pár száz évvel megelőzve),
mert valószínű ott volt benne a blues és melankólia,
amelyből felvillant elméjében a mennyei harmónia
és ezt a fájdalmat költötte át énekek bús folyamává,
lángoló gondolatait áztatva fényben át tiszta imává,
a sziporkázó ötleteket azonban a kényes uralkodó
nem tudta követni, amíg körülötte a sok talpnyaló
minden rezdülését úgy követte le, akár a majmok –
szívüket így nem érhette el a szenvedélyes dalnok,
mert nem értették, minek ilyen sok szólam s futam;
a csembaló és mandolin ilyen gyorsan miért rohan,
a téboly pedig hogy kínozza a művészt napról napra,
ujjai közt a Halál, mint egy cafat húst, hogy forgatja,
a büszke úr így felállt hirtelen és finnyásan távozott,
a vendégek előtt az apostol pedig teljesen elkárhozott,
amíg a koncertterem, mint feldúlt s kifosztott templom,
ürült ki. Érezte a hős, hogy tőle a sors mindent megvon,
mert a fülekre a süket közízlés kovácsolt súlyos láncot,
de szomorúan bár: Gesualdo elérte a halhatatlanságot.
Ocsovai Ferenc verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?