Varjú Zoltán

Hamu a szélben

Üres párhuzam zuhan
hanyatt-homlok menekül
valahol zongora szól

Lágy dallamot sodor
a szél szinte él az emlék
elhajol mint hattyúnyak

Felett a nyakék – briliáns
csillogtat szemet néha
türkiz olykor mélysötét

Könnyeket csal elő
egységforma képeket
temet a rég kiüresedett

Hiányos vonalkód mögül
hegedül szívbe tépve
elmerül a gondolat

Széjjelesve könyököl
ébredés után hanyatt-
homlok menekül mint

Hamu a szélben a lélek
ében vagy hófehér
akár az összekulcsolt

Két tenyér irgalomra vár