A postás ezúttal sem hallgatott rám: ez a mogorva, nyúlszájú emberke ismét a kölyökkutyánkra figyelt inkább, amely lassan, de biztosan dán doggá cseperedett. A kézbesítendő csomagot gondatlanul átdobta a kerítésen, a udvarunk puha füvébe, ahelyett, hogy egy kicsit nagyobb erőfeszítéssel bedobta volna a tágas postaládába. Felkaptam a földről Wolf Schmid német narrátológus legújabb könyvét, a gerince meg volt rágcsálva. Az Ornamentális narráció szövegén szerencsére nem esett csorba, ha a kutyanyál nyomait kizárjuk. Az élet kalligráfiájának győzelme volt ez. Röviden, a Case Study alcímmel ellátott könyvet egy keverék kutya után vettem a kezembe.
Több mint harminc éve ismerem a professzort, ráadásul szövegeinek fordítójaként, szakmánk nyelvéről, az oroszról. Mély és szomorú meghajlással, még nedvesen és gyűrött címlappal, a kellemes árnyékba tettem a sérült könyvet, de úgy, hogy elérhető közelségben maradjon. Az ágy alá, közelebb a fejtámlához. Nem kellett sok idő, hogy felkeltse lelkiismeret-furdalástól gyötört figyelmem.
Vera Tomin: Usnula devojčica, Zenta, 1957
Minden érzékemet megmozgatva (mint mindig, amikor az ornamentalis narratológiai értelmezéseivel találkozom), észreveszem, hogy a könyv ezúttal angolul íródott, és a szerző az orosz mellett német irodalomból is idéz példákat. Örömmel bukkanok rá Rilke nevére. Látom Polina Barskaya nevét is, Yevgeny Borisovich Rein költő fel nem fedezett lányáé, aki tehetségében is nagyon hasonlít apjára.
Átfutom az előszót, és megállok a következő soroknál.
The book was originally written using machine translation. The manuscript was proof-edited by a knowledgeable and critical proofreader, to whom I extend my sincere thanks.
Úgy tűnik, egy szerző végre bevallotta, hogy mit is jelent számára a fordító a mesterséges intelligencia kontextusában? Egy képzett és kritikusan gondolkodót, figyelmes olvasót (aki a gépi fordításba beleolvas), akinek őszinte hálával tartozunk! Már régóta gyanítom, hogy valahogy így működnek a dolgok. Először is a kiadók hozzáállása miatt, akik nem fizetnek nekem jogdíjat, elfelejtik megemlíteni a nevemet, és végül már nem kérnek együttműködésre. Akik ráadásul visszautasítják a felajánlott fordításokat, amelyeket még az ő feltételeik között is megpróbálok teljesíteni. Röviden, veszélyes verseny alakult ki. Gyors, minőségi és ingyenes ellenlábassal.
Visszapillantok fél évszázados műfordítói munkásságomra, amely hirtelen elvesztette az értelmét. Még a bábaasszonyi munkát sem fogják ilyen gyorsan felváltani egy mesterséges szülésznő eljárással. Mégis, az a sok vér, váladék. Suttogások és sikolyok. A szülés fájdalmai. Az első ölelés öröme egy lefordított könyvvel… Erőtlennek, kifosztottnak és megalázottnak érzem magam. Várjunk csak, ez azt jelenti, hogy senki sem fog többé idegen nyelveket tanulni! És mi a helyzet azokkal a képzett és kritikus szemű izékkel? Őket nem lehet kihagyni. Nem számít, hogy ezeknek (a gyors, ügyes és potya algoritmusoknak szellemet és lelket ihlető) személyeknek nincs saját nevük. Végre kiderült, amit mindig is gyanítottam: nincs mazochizmus nélküli műfordító, és nincs szadizmus nélküli szerző. Szóval hajrá, érezzük hát jól magunkat!
Végül, még egy részlet. Ezeket a sorokat tolókocsiból írom, gerinctáji zúzódás következtében izomneuropátiát diagnosztizáltak nálam. Mindaz a több ezer oldal, mindaz az önfeledtség, az állítólagos kreatív izgalom és a leghatékonyabb nyelvek közötti egyenértékűségek keresése – a jelentés, a hangzás, a ritmus, a dallam szintjén – megtette a hatását. Ki a hibás, hogy nem keltem fel időnként az íróasztalomtól, és nem végeztem az előírt gyakorlatokat, vagy nem szereltettem be egy ergonomikus masszírozót az évtizedek óta elzsibbasztott testrészeimre? Hány saját tavaszom maradt le mások kegyetlen telei miatt…
Sok értelemben, beleértve a szakmai értelmet is, lelépve az élet színpadáról, nem tudok nem felidézni egy bókot is. Nagy írónk, rafinált fordítónk és agyafúrt olvasó, Milorad Pavić, arra a kérdésre válaszolva, hogy ki a legkedveltebb írója, meglepő módon megfordította a nézőpontot. „Ez meg ez, de csak egy adott fordításban…”. És egy bizonyos fordító nevét idézte, aki az igazi élvezet túlárazott üzemanyagán működött.
Draginja Ramadanski a Szövet Outside című podcastjában:
Vélemény, hozzászólás?