Csák Gyöngyi: Álomnapló, 2022 (III.)

3

Egykori ismerősömhöz készülődök. Kíváncsi vagyok, hogy utolsó találkozásunk óta mennyit változott. Vajon, hozzám hasonlóan, ő is évtizedeket öregedett az utóbbi években? A kapu nyitva van, belépek: idegen fiatalok járkálnak a konyha és a nappali közötti széles folyosón. Köszönök, de átnéznek rajtam, talán szellem vagyok? A nappaliba lépek, az asztalnál egy idős férfi ül, aki épp akkor borítja ki erszényének tartalmát a barna asztallapra. Félbehajtott új tízezresek mellett néhány fémpénz hullik az asztalra, de a pénzek mellett ott világítanak csomóban kihullott ősz hajszálaim. Milyen csoda lévén került ide a hajam? – tépelődve hátrálok az előszobába, onnan meg a kapuhoz. Senki sem szólt utánam, észre sem vették, hogy ott jártam.

Sanyi vár az állomáson. Szőrös és kialvatlan az arca. Kért, hogy ne siessek, mert nagyon fáradt, de nekem meg kell vennem a helyjegyet a visszaútra, ezért beállok a pénztárra várakozók közé. A pénztárosnő zsíroshajú, malacképű, mogorva nő. Befelé beszélget a forgalmistával, nem akarja észrevenni, hogy várakozok információra és jegyre várva. Nagyon haragszom, de próbálom fékezni magam, semmiképp sem cirkuszolok…

Nagyon elhanyagolt ágyon sötétkék munkásruhában feketére festett hajjal fekszik Lajos vagy Sanyi. Nem tud megmozdulni, annyira fáradt, de várja a reggeli kávét. Megsajnálom, megnyugtatom, hogy azonnal főzök egy jó erős kávét. Pár perc múlva nyújtanám a gőzölgő italt, de ő fejét oldalra billentve alszik és halkan horkol. Nincs szívem felébreszteni.

Rég halott anyám süteményt árult a metró valamelyik aluljárójában. Az óriás tepsik, tálcák egy hosszú sörpadon sorjáznak tele az én pitéimmel, zserbóimmal. A vásárlók választják ki, hogy melyik süteményből mekkora szeletet vágjon anyám. Szorgalmasan a megrendeltnél jóval nagyobb szeleteket ad. Szegény nem győz csodálkozni, hogy ilyen gyorsan fogy a tepsik tartalma, mert a vevők többször visszatérnek a nagyadag süteményekért. Egy idősödő férfi nem mozdul a sör asztal mellől, erősen meditál magában. Ismerős ez az íz, ezer sütemény közül is ráismerne. Ez csak egy asszony süthette, aki a lelkét is beleadta a sütikbe. Kérdezi is anyámtól, hogy ki volt a cukrász. Anyám egyből rávágja, hogy a lánya. Naponta süt, ő meg árusítja, bár nem éri meg, hiszen a költségek sem térülnek meg. De örülnek, hogy jókat ehetnek az emberek. Hol találom a lányát? Szeretnék találkozni vele. Őt már nem találja meg fiatalember. Ma reggel összeesett, innen vitte a mentő a kórházba. Nemrég érdeklődtem az állapotáról, azt is kérdeztem, hogy mikor jöhet haza. Azt mondták ne reménykedjek, nincsenek jó kilátásai.

Nem tudom, hogy hol vagyok, Pesten egy bérlakásban vagy otthon a szülőfalumban, a házunkban. Nem látom a családtagokat, csak azt tudom, hogy baj történt, tönkre ment a nemrég vásárolt drága tévé. Szerelők jönnek, mennek, de azt mondják, nem tudják megjavítani, mert hiányzik egy aprócska alkatrész a javításhoz. Egyikük elszólja magát, hogy csak az olasz szerelő képes segíteni. Meg is adja a telefonszámát. A következő képen már a lakásunkban van a szerelő, egy köpcös, régi vágású úriember, sötét csíkos öltönyben, hátrafésült ritkás hajjal, aki meglepően hasonlít Kabos Gyulára, a néhai színész óriásra. Nem ül le, tört magyarsággal közli velem a javítás árát. Meghűl bennem a vér egy pillanatra, de nyomban meg is magyarázza az ember. Azért kell ilyen sokat fizetni, mert neki is egyetlen alkatrésze van, és a közeljövőben nem is tud ilyet beszerezni. Elővesz egy fémdobozt, felnyitja a fedelét, abban egy hízott kullancsra emlékeztető valami kuporog, az a hiányzó darab. Úgy tűnik, nem sikerül megállapodni a költségekben, mert hadonászik és olasz módra. Hangosan méltatlankodva igyekszik kifelé a szobából. Nem tudom, honnan veszem a bátorságot, de halkan elkezdem énekelni a fonetikusan megtanult olasz slágert a nono leta… A férfi megáll, hallgatja a dalt, majd mély orgánumával bekapcsolódik az éneklésbe. Eddig az álombeli történet, nem tudom mi lesz a vége a tévé mizériának.

Csák Gyöngyi Álomnaplójának előző része a Szöveten: