Balajthy Ferenc: Vörösmarty

Balajthy Ferenc

Vörösmarty

Kétszáz
Év a nyéki dombokon.

Mennyi
Rezdülés és mennyi csend
Bús düledékek alól kiviláglik
A rom, kötetek, tankönyvek sárga
Lapjain a halhatatlan szellem –
És újra éled a nyéki ház
A nyéki domb.

Mert
Benne él ma is
A tájban-időben: Zalán
Futásába beleőszül a távoli
Lanka, rád mosolyog a király,
Felkacag Szép Ilonka s hol
Magyar szó hallik, ott
Értik a Szózatot!

Értik
A dalt is a nyéki
Földeken, a tó felől madárfütty
Hívogat, por ül meg az elvarázsolt
Bokrokon: itt, ahol élt és halt
Vörösmarty
Mihály.

S mi
Felülről is látható már
Belülről egyre jobban érzett-
S nem csak ezer utcanévtábla
Kiált: nem süllyedtünk el a népek
Tengerében, ahogy
Jósoltad kedves
Mihály.

Kétszáz
Év a nyéki dombokon
Alig történések az időbe
Temetve – mégis
Mennyi

Négy-öt
Emberöltő a nyéki
Halmokon, hol élő az emlék
Éled valahány rokon, s hol lehet
A lélek gazdag vagy épp oly
Sivár, szívében megmarad
E népnek, élni fog
Vörösmarty
Mihály!

S ha régi
Dicsőségünk egyszer nem
Késik, s ápol majd hazánk nem
Csak eltakar, akkor lesz
Igaz bölcsőnk és sírunk
S rendületlenül híve
A magyar.

Négy-öt
Emberöltő s mire jó a költő?
Szavakban, versben maradhat
Örök: s ha változik a táj,
Magából kifordul a világ, itt
Akkor is élned és éltetned
Kell Vörösmarty
Mihály!