Kabdebon János: Rótgabi

Kabdebon János

Rótgabi

 

– Mondom, gyakoroltam a farolást. Rohadt jól ment…  

Kizda közbevágott. 

– Ja, azért olyan plezúros a térded! Hányszor taknyoltál? 

Rótgabi nem hagyta magát. 

– Az nem azért volt! Maradjál már, mindjárt elmondom! Na, szóval volt olyan, hogy bevágtam a kontrát és kettőt pördültem. Komolyan! Ott gyakoroltam a mama házánál, mert ott jó poros az út. Akkor láttam, hogy mama kinn áll a kapuba. Na, mondom majd neki megmutatom, hogy megy a Riga! Szóltam is neki: – Ezt nézze meg, mama! Gondoltam, jól kihúzatom, és a kapu előtt bevágom a féken, hátha megijesztem kicsit, de majd pont előtte pördülve megállok. 

– És? – sürgettem. – Sikerült? 

Rótgabi a motorja hátsó kerekére nézett, majd hunyorogva rám sandított. 

– Ja. Még jó, hogy félre ugrott. Amikor bevágtam a kontrát, elszakadt a bowden.  

– Húztad a gázt? – kérdezték többen is. 

– Még jó, hogy húztam! Akkor, hogy pörögjön a kerék? Mindegy, félre rántottam a kormányt, hogy kikerüljem a nagymutert, de így pont befértem a kiskapun, be az udvarra. Akkor ugrott be, hogy első fékem meg már régóta nincs. Úgyhogy megcéloztam a tyúkólat! Tudjátok, mint a filmeken. Esküszöm, lassítva láttam, ahogy berobbanok a tyúkól ajtaján, a tyúkok meg csak úgy repkedtek a szemem előtt. A kakas meg egyenesen a mellemnek. Alig bírtam lerázni magamról. Össze-vissza karmolászott a sarkantyújával az az idióta jószág! Komolyan mondom, halálfélelmem volt. 

A csapatból kitört a röhögés. 

– Jól van már! Megúsztam nem? Igaz, az ajtót összetörtem, és az első kerék is hajint egy kicsit, de minden ok. A fejemet is bevertem az ajtó keresztfájába, mire kiráncigáltam a motort. 

– A nagyanyád mit szólt? – kérdeztem miután kisírtam a szemem a nevetéstől. 

Rótgabi legyintett. 

– Dörzsölt vénasszony az! Ott állt, és ugyanazzal tekintettel figyelt, míg végre kiráncigáltam a motort a tyúkólból. Aztán, mikor a kajbászoló első kerék miatt kivonszoltam az utcára a motort, ránéztem, hogy legalább köszönjek, de csak annyit mondott. 

– Ez igen, fiam! 

Egymás hátát csapkodtuk a nevetéstől. Velünk együtt röhögött Rótgabi is.

Míg végül Kizda megkérdezte. 

– Aztán hogy hoztad helyre? 

– A tyúkólat sehogy. Apám úgy is agyonüt holnap! Nagyapám meg majd segít.  A bowdent meg nyolcas csavarral összehúztam, és már kész is. Látod, itt vagyok! Megy, mint a huzat. 

Lusti megvonta a vállát. 

– Hát nem biztos az. Már én is csináltam így, de hamar elszakad. Vegyél új bowdent, öcsém, ha jót akarsz. 

Rótgabi visszavágott. 

– Jó ez így! Fogja. 

Kizda kajánul rávigyorgott. 

– Fogadjunk? 

– Fogadjunk. 

– Ha innen a hídról gázzal lemégy a magaspartra és megállsz, este a mozi előtt enyém az első kör fagyi, kóla. 

Rótgabi beleköpött a tenyerébe. 

– Jól van, kicsávó! 

Erre mind lerohantunk a partra, páran be is ugrottunk a vízbe, hogy onnan nézzük a mutatványt. 

Rótgabi betekerte a Rigát és egy kicsit túráztatta a hatás végett. Aztán uccu neki! Annyira biztos volt a dolgában, hogy még lefelé gyorsított is.  Aztán a part előtt bekontrázta a motort, és a bowden egy halk pendüléssel elpattant. Olyan volt az egész, mintha egy szédült kaszkadőr a fejébe vette volna, hogy átugratja egy Rigával a majd tízméteres folyót. Szépen ívelve repült egy pár métert, de aztán egy hatalmas csobbanással a folyó közepébe hullott. Persze üvöltés közben rádöbbent, hogy nem kaszkadőr. Mindenesetre derekasan helytállt, mert a szemében tükröződő jeges pánik ellenére sem volt hajlandó elengedni a Riga kormányát. Még akkor sem, amikor belecsattant a vízbe. Hiába, ez egy örök szerelem! 

Persze mi rögtön odaugrottunk segíteni. Mire kivonszoltuk a motort a másik partra, ahol sekély volt a víz, ő is túl volt a sokkon. Leült a motorja mellé és csak annyit mondott. 

– Hónap bemegyek a városba, és veszek egy másik bowdent. 

Kabdebon János korábban a Szöveten:

Kabdebon János: Senki és mindenki