Létfürdő – három szerző közös felolvasóestje Budapesten

Létfürdő címmel tart tavasznyitó felolvasóestet Budapesten három szerző, Sajtos Orsi költő, szerkesztő, drámapedagógus, Hajós Eszter író, szerkesztő, zenész, valamint Ocsovai Ferenc költő, újságíró, zenész. A program 2026. március 1-jén 18:00 órakor kezdődik majd az Aznap bár galériájában.
Az esten a természet, a szerelem, a megújulás, a körforgás, a lét felismerése és megismerése lesz a középpontban, és ahogy a cím is sugallja, a szerzők reményei szerint a hallgatóság is meg fog merítkezni a verseket inspiráló kozmikus élményben. A verses blokkok között zenei betétekre is sor kerül majd, a hangszerek között pedig a panduri, gitár, sámándob és a kosi is felcsendül majd.
Sajtos Orsi: (Budapest, 1976) költő, drámapedagógus az Art’húr Irodalmi Kávéház szerkesztője. Három kötetet jegyez: Kamaszságok (Hungarovox 2024) – kamasz líra, Párhuzamos Partokon (Hungarovox 2024) – versek. Aurora Borealis címmel (Hungarovox 2025) – versek. Írásaival, publikációval számos folyóiratban és online felületen találkozunk.
Hajós Eszter: (Budapest, 1990) 2013-tól jelennek meg írásai. 2016-ban Prágai Tamás-díjat kapott. Első kötete Bejárati égbolt címmel a 2017-es könyvhétre jelent meg (Cédrus Művészeti Alapítvány–Napkút). 2018 januárjától az ÚjNautilus versrovatának szerkesztője.
2008 nyarán svéd népdalokat kezdett tanulni. A Knut Ødegård Fények és látomások című könyvének magyar fordítása kapcsán rendezett esten norvég népdalokat énekelt. 2020 nyarától Nino Naneishvilitől tanul grúz népdalokat. Chongurin játszani Ana Lolashvilitől tanult, jelenleg Tatia Legashvilitől (ének és panduri) és Mariam Gujejianitól tanul.

Ocsovai Ferenc: (Esztergom, 1995) költő, író, újságíró, zeneszerző. Több külföldi tanulmányúton és csereprogramban vett részt, melynek során hosszabb-rövidebb időre számos európai országban megfordult. Jelenleg Budapesten él.
Első verseskötete 2016-ban jelent meg Két világ határán, a második 2018-ban Oroszlán a ködben címmel. 2019-ben látott napvilágot Huszonkét év zarándoklat című könyve, ezt követte 2021-ben Szalamandravér című negyedik versgyűjteménye. Legutóbb 2024-ben publikált verseskötetet Varsótól Madridig címmel. A Berda József Körnek és az MKMT mozgalomnak is tagja.
Facebook-esemény: https://fb.me/e/hOTwg0Dnn
Ocsovai Ferenc legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
