Kovács Jolánka: Táncolni

Kovács Jolánka

TÁNCOLNI

Nem tudom, szegény vagyok-e,
gyerekként azt gondoltam, a szegénység
József Attila verseiben van benne,
abban, hogy nincs kugler, nincs új
ruha sohasem, hogy csak kenyeret enni,
fűtetlen szobában fagyoskodni, és abban,
hogy ugyan ki tudna szeretni egy ilyen
ágrólszakadtat, és miért is. Apám négyfelé
vágta az akkor még igazi húsból készült,
ízes húskonzervet, csodás volt a héjában
főtt krumpli zsírban pirított hagymával,
paprikásan, négyen ültünk le az asztalhoz,
egy vájlingból ettük a gömölyés tésztát, s én
mindig apám mellett ültem. Legfőképpen
ezért gondoltam, hittem, hogy gazdagok vagyunk.

(A város központjában szigorú arcú, tagbaszakadt
fiatal férfi járja a kávézókat, a cukrászdákat,
és akár a végrehajtó, dühösen csapja le az asztalnál
ülők elé a névjegykártyáját, amin azt írja,
hogy süketnéma, nincs háza, nincs semmije;
van, aki teszteli, sértő megjegyzésekkel illeti;
nem szól, még dühösebben járja végig újra
az asztalokat, az utolsótól az elsőig,
összeszedi a kártyákat, döngő léptekkel távozik.
Három koldus álldogál törzshelyén naponta,
a hídon, a gyógyszertárnál, a templomnál,
és egyre több a járó-kelő kéregető, ők
a járókelőktől kérnek száz dinárt, mindig csak százat.)

Úgy emlékszem, József Attila nincstelenségről
szóló verseiben soha nem akadtam olyan
kifejezésre, hogy kétségbeesés, hogy táncolni
borotvaélen, ezek tehát valószínűleg
nem kötődnek szorosan a szegénységhez.
Vagyis ebben a témában bizonyossággal
számadást tartani nem tudok.

Kovács Jolánka verse legutóbb a Szöveten: