Farkas László
Falig álom
Már nem szállnak
égbe álmaim.
Fennakadnak a falon,
málló tapétát tépve
szürke betonon.
Reszketve
bámulnak onnan,
bújva pókhálós
sarokban.
Néznek ajtót, ablakot,
keresve rést,
mit ott hagyott
valaki, ki jött
vagy épp távozott.
Ha lenne hely,
egy apró hasadék,
ha érinthetővé
válna, mint rég
újra az ég,
indulnának nyomban,
erőre kapva,
izgatottan,
átbukva párkányon,
küszöb lécén,
repülve sután,
sebzett szárnyon,
kicsit pihenve
korlát szélén
szellőre várva,
csak egy sóhajra,
mi emelné őket.
Mielőtt végképp
kimerülve,
zúzott testtel
csapódnak lent
a kőnek.
Utóvers:
Míg zárva minden,
s kevés a tér,
álmom épp csak
a falig ér.
Farkas László legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
