Ferber Katalin
Gazdasági vákuum, politikai válság: A posztindusztriális társadalom radikalizációja
Az AfD 2013-ban EU-szkeptikus pártként kezdte meg politikai tevékenységét
A németországi Szász-Anhaltban lezajlott választásokon a szélsőjobboldali párt egy hete 43,8 százalékos győzelmet ért el, ez azonban nem lesz elég e párt egyedüli kormányzásához.
A tartomány fővárosa Magdeburg, ahol 2024. december 20-án autójával a karácsonyi vásár területére hajtott egy szaúdi-arábiai születésű, praktizáló pszichiáter, hat ember halálát és több mint 300 ember sérülését okozva. A férfi 2006 óta élt Németországban állandó tartózkodási engedéllyel. 2016-ban politikai menedékjogot kapott a német hatóságoktól. Vallomása szerint akciójával a túlzott iszlám befolyás ellen tiltakozott. Tevékenységét a bíróság nem terrorista akcióként, hanem ámokfutásként ítélte meg, életfogytiglani börtönbüntetést kapott.
Természetesen Németországban az elmúlt években nem ez volt az egyetlen, ártatlan emberek ellen elkövetett merénylet. Politikai elemzők véleménye szerint a magdeburgi tragédia jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az AfD a korábbi választási eredményeit megduplázza.
A médiában megjelennek a „pozitív”, vigasznak szánt hirdetmények, hiszen Szász-Anhalt lakossága mindössze 2,1 millió fő az ország 83 millió lakosából, vagyis nem kell különösebben aggódni.
Én azonban kétlem, hogy ez sokakat meggyőz arról, hogy az AfD mostani győzelmének semmiféle távolabbi politikai következménye nem lesz. Nagy a baj ugyanis, mert e szélsőséges jobboldali párt helyi választási győzelme okozat, következmény, s nem ok.
Szász-Anhalt egykor az NDK egyik ipari központja volt. Barnaszén bányászat, nehézipari gyárak, ma mindez a múlté, a senki földjévé vált az egész terület. Akik tehették, elmentek más szövetségi tartományokba.
Az AfD növekvő „népszerűsége” azonban korántsem azt jelenti, hogy az ország (újra)egyesítése után felnőtt generációk aktív szélsőjobboldali szemléletűek lennének. Sokkal inkább arra utal, hogy az EU országaiban egyre gyorsabban terjedő menekültek hibáztatása könnyen érthető, s bár nem bizonyítható, a német társadalom keleti területein élők számára igaznak tűnik.
Az AfD Manifesto nevű programja ugyanis a legfontosabb teendőnek a Németországban illegálisan tartózkodó menekültek „repatriálását” ígéri, (az elmúlt napokban a párt 1 millió menekült deportálásáról nyilatkozott), s ennek magyarázata az etnikai alapú nacionalizmus. Mindazok, akik „útlevél-németek” azaz menekültek, de sikeresen megkapták a német állampolgárságot, amit egyébként a német szövetségi kormány felgyorsított (turbó-állampolgárságnak nevezik) korántsem tekinthetőek igazi németeknek a párt szerint.
Ez az első neuralgikus pontja az AfD elképzeléseinek: a Volk, mely egyszerre jelent etnikai németet és állampolgárt visszahozatala a politikai közbeszédbe. Ez ugyanis súlyos történelmi analógiát vet fel: a hitleri időszakot.
Ennél nem kisebb baj a Németországban élő (többnyire állampolgársággal rendelkező) zsidó lakossággal kapcsolatos összeesküvés-elméletek meglehetős népszerűsége a párt tagjai között. Ráadásul az AfD az alkotmányt sérti nemcsak az osztrák szélsőjobboldallal történő együttműködéssel, hanem más szélsőséges megnyilatkozásai miatt is. Ezért még a francia szélsőjobboldali párt (Le Pen) számára is elfogadhatatlan az AfD-vel való együttműködés. Az EU-ban és az Egyesült Királyságban egyre népszerűbbek a szélső- jobboldali pártok és mozgalmak (Franciaország, Olaszország, Egyesült Királyság, Németország.)
Bár a számok unalmasak, no meg nem is jegyzi meg senki, jelenleg Németországban 14,07 millió nem német etnikumú ember él. Fontos adat, hogy a jelenlegi 83 milliós lakosságból 21,8 millió bevándorló és menekült leszármazottja.
Az EU tagállamainak állampolgárai több mint öt millióan vannak, a nem EU tagállamokból ide érkezők 8,8 millióan. 1,1 millió ukrán menekült él Németországban, s körülbelül két millióan Szíriából, Irakból, Afganisztánból és Törökországból menekültként érkeztek ide.
Szó sincs tehát a német „Volk” etnikai homogenitásáról. Az AfD ugyan egy ideig, például a 2030-as következő országos választásokig ezt propagandájával biztosan szeretné elhitetni a pártra esetleg szavazókkal, de ennek kimenetele erősen kétséges. Bár az AfD-vel szemben emelt „tűzfal”, vagyis az a döntés, hogy egyetlen politikai párt sem lép koalícióra velük, az AfD helyi győzelmével ez naponta egyre irreálisabbá válik. A CDU (Keresztény Demokrata Párt), az SDP (Szociál Demokrata Párt) folyamatosan veszíti el szavazó bázisát. Az idén elfogadott „szociális ellátások reformcsomagja” minden ellátást drasztikusan csökkent január elsejétől. A nyugdíjak mértéke is csökken, a nyugdíjkorhatár ismét kitolódik, vagyis a „jóléti” német állam aranykorának vége. Az AfD nem véletlenül ismétli kampányaiban és programjában, hogy a menekültek óriási hányada kizárólag az eddig könnyen elérhető szociális támogatás miatt jött Németországba.
Az okok
A szélsőjobboldali párt az Alternatíva Németország számára (AfD) sikere a kívülállók számára érthetetlen a politikai pártoknak az elmúlt évtizedben tanúsított látványos hanyatlása, s ennek okai ismerete nélkül.
Angela Merkel (becenevén Mutti, azaz Anyácska 2005 és 2021 között volt kancellár, a Keresztény Demokrata Párt vezetőjeként (2000-2018). Kancellársága másfél évtizede alatt, (2005-2021), két, e tanulmány szerzője szerint rendkívül fontos jellemzője volt kancellári tevékenységéneki és CDU elnökségének, melyek a mai napig és a közeljövőben egyaránt meghatározóak a német politikai változások tekintetében.
Az egyik, a világszerte ismert 2015-ös döntése, „Megoldjuk” (Wir schaffen das) mármint a Magyarországról és környékéről érkező, egy millió menekült befogadását. (Elsősorban szíriai és afgán menekültek érkeztek ekkor Németországba.) A külföldi menekültek „integrálása” évtizedekig tarthat, mondta a kormány minden tagja.
A menekültek több mint fele (különösen a magasan kvalifikált menekültek) elhelyezkedett, nyelvet tanult. Az integráció azonban váratott magára, s ennek egyik következménye több tízezer menekült önkéntes hazatérése volt. Akik azonban Németországban maradtak, nehezen, vagy egyáltalán nem integrálódtak. Ennek okai sokrétűek, de két fontos elem ismerete nélkülözhetetlen. Az egyik az európaitól gyökeresen eltérő kulturális, vallási és gazdasági hagyományok és a német hagyományok (oktatási rendszer, munkakultúra) rendkívül hosszú ideig tartó igazodása a német környezethez. A másik kétségtelenül Németország két, előre nem látható súlyos gazdasági és pénzügyi vesztesége az orosz-ukrán és az izraeli- közel-keleti háború miatt.
Az első nem pusztán Ukrajna pénzügyi támogatása miatt történik, de az olcsó (orosz) energia elvesztése miatt is. A második, Németország Izrael melletti elkötelezettsége miatt további katonai kiadásokat jelent. Természetesen ebben döntő szerepe van az USA megváltozott NATO-val kapcsolatos politikájának, mert az gyakorlatilag magára hagyta ez európai tagállamok mindegyikét a katonai hozzájárulások tekintetében.
Angela Merkel méltán ünnepelt kancellárja volt Németországnak, azonban céljai többségét egyetlen módszerrel tudta elérni. Ez a korábbi párton belüli és pártok közötti viták mellőzése, a szociáldemokrata párt (SPD) céljai egy részének átemelése saját pártába, röviden: a CDU Angela Merkel pártjává vált. Lemondása után vált ez nyilvánvalóvá, hiszen azóta mindkét kancellár (Scholtz és Mertz) egyaránt erőtlen, politikai tekintetben cselekvésre és döntésekre egyaránt alkalmatlan „politikusok”.
Gazdasági, pénzügyi okok
Friedrich Mertz kancellárrá választását ígéretei előzték meg: jövedelemadó csökkentés, szociális támogatások változatlansága, új politikai gyakorlat. Ezekből nemhogy nem valósult meg semmi, de ezek ellenkezője történt az elmúlt hónapokban. A CDU, SPD, a Zöldek gazdasági programja kimerül a fegyverkezés, vagyis a hadiipari ágazatok támogatásában.
Az űr, melyet tehát Angela Merkel, az EU legerősebb embere hagyott maga után, az AfD felemelkedéséhez, növekvő szavazó táborhoz és nyilvánvaló népszerűséghez vezetett. Vezetőik szerint véget kell vetni az „elit-politizálásnak”. Németország keleti városainak némelyikében ismerőseim elmondták, hogy az AfD néhány tagja hétvégeken bemegy valamelyik sörözőbe, s meghallgatja a helybeliek gondjait, beszélget velük (!). Nem véletlen, hogy a jobboldali párt a svájci (kantonok szerinti) közvetlen választásokat is céljának tekinti.
Az AfD érvelése, mely szerint a menekültek egyetlen célja a szociális támogatásokhoz történő hozzáférés Németországban, az adatok szerint sajnos, igaznak tűnik. A (német) állampolgári (Bürgergeld) támogatások összege tavaly összesen 46,65 milliárd euró volt. Ebből 21,7 milliárd euró a menekültekre fordított támogatások egy része. (Ezen kívül a menekültek további, nem pénzügyi juttatásokat is kapnak.)
Tavaly, Németország, az alkotmányos korlátot foldva, 500 milliárd euró költségvetési kiadást szavazott meg, mely Mertz kancellárrá történő megválasztása előtt történt.
Az infláció jelentős, az élelmiszerek 10 százalék feletti árszinten vannak,
Az üzemanyag 27,7 százalékkal, a fűtőolaj ára 49,6 százalékkal nőtt, de nőtt a különböző egészségügyi szolgáltatások és a gyógyszerek ára is. (Ez utóbbiak januártól tovább nőnek.)
Hol az a rengeteg pénz, amit a német gazdaság megtermel, kérdezi egy rendkívül népszerű német állampolgár a szociális médiumok egyikén, a Facebook-on.
A válasz, bár kiábrándító, de a hadiipar nagyvállalati részvényeseinél, ami nem demagógia, hanem tény, hiszen idén májusban az ágazat legnagyobbjai osztalékként fizették ki az összes elért nyereséget, fejlesztésre nem maradt egy fillér sem.
Következtetések helyett
Németország saját csapdájába került, melynek egyik oka a tőkés piaci versenyen alapuló gazdaságpolitika és a politikai demokrácia együttes fenntartásának csődje. Arról természetesen szó sincs, hogy ez kizárólag németországi jelenség, A jobboldali és szélsőjobboldali (a német esetben némileg korszerűsített náci) politikai mozgalmak, pártok előretörése Angliától Olaszországig nyilvánvaló. A német gazdaságpolitikai célok nagy része megvalósíthatatlan, mert a nemzetközi környezet drasztikusan megváltozott, s emiatt a német gazdaság exportja növekedése Kína egyértelmű technológiai fölénye miatt irreális.
Holott, ez a dinamikus kivitelnövekedés (is) biztosította Németország szociális hálójának bővítését és természetesen a gazdasági növekedés jelentős mértékét.
Az utóbbi három év azonban mindezt gazdaságtörténetté tette. Németország két éven át negatív, majd 2025-ben 0,2 százalékos mértékű GDP növekedést ért el.
Az autóipar, a német nemzeti identitás egyik fontos szimbóluma, vergődik. A Volkswagen 50 ezer ember elbocsátásáról döntött, Kilátásba helyezte a vállalat vezetése, hogy ez akár 100 ezer ember elbocsátását is jelentheti, 2030-ig. Tavaly 42 300 ember került ki a foglalkoztatottak listájából, és további 50 ezer ember foglalkoztatása szűnt meg. A vegyipar (köztük a BASF, a világ legnagyobbja) szintén drasztikus leépítéseket jelentett be.
Hogy valójában mi áll a hátterében a német gazdasági versenyképesség nyilvánvaló hanyatlásának, arról az érdeklődő egy két részes esszémben olvashat:
Rendkívül kellemetlen tény, de Németország elsősorban geopolitikai okokból, hiszen a NATO legfontosabb európai központja, az ukrán háború kitörése után áttért a katonai Keynes-izmusra. A múlt század harmincas éveiben John Maynard Keynes a gazdasági válságból való kilábalásra az állam aktív, befektetéseken alapuló stratégiáját javasolta. (Könyvének megjelenése előtt évekkel ezt Takahashi Kórekijó japán pénzügyi szakember a gyakorlatban valósította meg, s ennek köszönhetően Japán lábalt ki a nagy gazdasági világválságból először.)
A katonai kiadások növelése sikerült az alkotmányos tilalom alatt álló költségvetési hiány feloldásával Németországban, de számos közgazdász szkeptikus a tekintetben, hogy a hadiszektor termelése valóban fellendíti-e a gazdaság egészének termelését és a fogyasztást. Eddig ennek pozitív hatása nem érzékelhető.
Érdemes Wolfgang Streeck gazdaságszociológus véleményéhez fordulni, aki egyike a kevés ténylegesen független, rendkívül pontos elemzéseket készítő szakembereknek. Véleménye szerint a szélsőséges mértékű globalizáció az államokat a piaci szereplők tevékenységétől tette függővé. Ennek egyik következménye a „nép állama” (Staatsvolk) helyett a piac állama (Marktvolk), s e kettő szükségszerűen kerül ellentmondásba egymással. A globalizáció tehát felemésztette a demokrácia utolsó politikai tartalékát is, s ennek egyik (de nem egyetlen) következménye az AfD győzelme.
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
