Sólymot enged csontjai közé repülni.

Mikor kibontja magát a Nap az éji ölelésből

Lélegzem. Fémkalitkából léggömb-buborékokat füstöl tüdőm.

Zsebében puskapor. Felvágott, mint szendvicsben a szelet

Karcolni látszik bőrön, hasít, rezdül, éppen csírázik, mikor a sejtés megül benne

Nem őszülőnek szült a lét, de mégis, talán rossz karma volt

Bozontos katedrálüvegre pattannak selejtre szánt tipró szavak nyomán vöröslő cseppek

Megdermedt. Tudod, mikor épp a templom mellett, Együtt várunk a zöldre és te sietsz,