Büszkén, túl magasra nőnek a füvek, a pázsit üde zöldje hajlong

Mikor egyedül, dermedten nézem a pajkosnak ígért eget

Köddel érkezett, mert a vihar mögött nyargalt

Felesleges szókkal kértem. Vittem telt testemen, s míg öntözni akartam magammal, erőm elfogyott.

Bőrt húzok és elindulok. Lassan, megfontoltan, majd egyre feszültebben lépek.

A dísztelen falakról tompán vetül a fény, és kiszáradt kórók feszülnek a szélnek.

Létkérdéseim, mint zöld varangyban a zene, úgy ütköznek falba

Ömlik, árad, zúdul, Elkap, ragad, torzul,

Kék gombolyagból lassan sző rendet, vastag kapocsból mar ólomszín csendet

Ganglionok béklyó alatt, a szó rést sem üt.