VERS

Tóth Gabriella (Toga): Sziluett

Mikor egyedül, dermedten nézem
a pajkosnak ígért eget,
és ízzó szemek helyett
fakó tömbbé szürkül a kikelet,
a roppant kongó üres terek,
alig látott, apró jelek,
a bent, és kint csak körvonal,
lassú oszlás, sorvadás, semmi más,
mi lelkünk rágja egyedül,
mert fény ül a dombtetőn,
míg a völgyben, a sötétben
a sziluett épphogy látszik.

Tóth Gabriella (Toga) verse legutóbb a Szöveten:

One Comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .