VERS

Kiss Tamás: Le Moulin de la Galette

P i c a s s o 1900

Mintha rideg oszlopok dőlnének egymásra kósza remegéssel
Fekete, citromsárgás ruha-köntösökben
Vontatott, lomha színfolt-mozzanatok – napfogyatkozás van
Maszk – arcok – buján melankolikus, depressziós karikatúra-mimikák
Ők a Nők a „placcon”
Éppen most múlhat el valami megfoghatatlan – végleg
Tompán füstös csillogásban megfürödve
Ideiglenesség, titokzatosság, rejtőzködés
Gondterhes gondolattalanságban ücsörgés
Csoszogások vernek csak nagyobb zajokat
Fő bűnös a roskatag kékgatyás alak
Néha felsikít a zene tompán nyomasztó zsivaja
Mint valami templomban, hol kihalt isteneket siratnak
És nincs már meg se a gong, se a harang
Itt senki sem szórakozik?
Ők se tudják tán, miért nem tehetik
De mit kereshet itt a lezseren szigorú három cilinderes alak?
Velük tán a titkosrendőrség is megérkezik?
Vagy egy temetési menetből leszakadtan kóborolnak
Dekadenciából Dekadenciába
Feloldozást, feloldódást kereső nőhódítók
Leggyakoribb becenevük: „kis hazugok!”
A fény pusztán egy fehér asztalon világít
Áttetszőn csillog rajta két pohár s az üveg
Mögötte hölgypár üldögél – aggódó leszbikus boldogság
Félénk puszi és pirulás– szerelem vagy halál
Az élet, mint titkos mámor-virágzás
De belibben a felgerjedő kék-fekete kalapos lány
Könyökét asztalra támasztja
Egy láthatatlan alakkal dévaj-mosolyt vált
Tettre készen mozdulván, mozdulatra várva vár
Hiába tán?
Közben egyre csak gomolyog a táncos fejfedő-hullám
Egy karikatúra-arcú hölgy fölényesen kifestett gúnnyal
Árny-partnere fölé magasodva hatalmas fekete kalappal
Grimasz-mosolyával mintha eldugott sarok felé nyomulna
Vagy ki tudja…
Lehet, hogy pusztán lélek-, és ember-díszlet ez az egész
A táncolók kihunyt gyertyák
Fénytelen fényekben gázolnak
Halak, valami különös akváriumban…