
Zámbó Illés fotója (Részlet)
Nem kell megírni az egész verset sosem.
Nagyon. Elég a vázát (Prudhomme), a lényegét.
Csak valahogy úgy kell befejezni,
hogy nem abbahagyni. Úgy, hogy ha
újra úgy adódik, folytatható legyen,
s mégse maradjon befejezetlen,
mint ama szívdöbögtető szimfónia,
mert vannak betokosodott közös szavaink,
mint beletört tüskét, elég csak újbeggyel
megsimítani, újra sajog a régi fájdalom,
idézve múltat, jövőt, s tettekre emlékeztetve,
dicsőségedre, szégyenünkre, édes Uram,
ki se kell mondjam: Maléter, Angyal Jancsi,
elég az üstdobot idéző papapa-pamm!
Köves István verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?