Földi Erzsébet: Múltkereső (I.)
A Bányai házaspár édesanyám, Barbulovics (Farkas) Rozália első munkaadói voltak, akik sokban hozzájárultak sorsa alakulásához.
A férj, Bányai (Breszlauer) Mór 1884. március 5-én született Palánkán. Édesapja Breszlauer Károly (Dragutin), édesanyja, Júlia, háztartásbeli volt.
A feleség, Bányai (Weisz) Hermina 1885. június 10-én született Orosházán. Édesapja Weisz Jakab, nyitrai születésű üzletvezető-kereskedő, édesanyja a szabadkai születésű Hubert Rozália, háztartásbeli volt.
Házasságkötésük 1912-ben történt a Törökkanizsához tartozó Obilićevón (Józseffalva, Josefdorf).
A férj korábban önkéntes katonai személy volt őrmesteri rangban. Később, a házasságlevél tanúsága szerint, kereskedő. Első otthonuk Szabadkán, a Palmotics utca 10. szám alatti ingatlan volt, amely a férj nevén szerepelt.
Később megvásárolták a sokszor nevet változtató utcában (Edénypiac, Fürdő, Szent János, Batthiány, Pašić, Aljabin, Bata, Dimitrije Tucović, Borovo) a 7. szám alatti, elhanyagolt állapotban lévő épületegyüttest.
A városháza alatt, a földszinten üzletet nyitottak, amely a zenede irányába tekintett. Női fehérnemű, divat- és rövidáru, valamint kézimunkakellékek képezték a kínálatot. Az első beszerzőútról a férj nívótlan, sekélyes áruval érkezett haza. A feleség felmenői révén kereskedői vénát örökölt, finom ízléssel és jó üzleti érzékkel rendelkezett. A továbbiakban átvállalta az áruválaszték kialakítását. A jövő őt igazolta. Jól menő, elegáns üzletüket kizárólag a város elit hölgyvásárlói látogatták.
A Bányai házaspár első kapcsolata a családunkkal akkor kezdődött, amikor édesanyám nővére, Farkas Irén alkalmazást nyert az üzletükben. Megelőzőleg informálódtak a körülményeiről, megtudták, hogy tisztességes, becsületes családról van szó, így a fiatal lányt felvették. Leendő nagynénim 1934-ben elbúcsúzott munkaadóitól és belépett az Irgalmas Nővérek szabadkai zárdájába, majd 1937-ben Blatóról (Korčula) missziós nővérként Dél-Amerikába távozott.
Édesanyám tisztában volt a család anyagi körülményeivel, megjelent a Bányai-üzletben, és a megüresedett helyre felvételét kérte. Nővére példás magatartása, szorgalma, becsületessége, szolgálatkészsége, helytállása jó ajánlólevél volt a számára, ám fiatal kora miatt várnia kellett. 1936-ban felvették. 1936-tól 1938-ig inasként dolgozott, és elvégezte az inasiskolát. 1938-tól 1942-ig, az üzlet kényszerű bezárásáig, segédként volt alkalmazásban.
Zsidó származású munkáltatóit a II. világháború idején deportálták, a férj odaveszett, a feleség tért csak vissza. A sors úgy akarta, hogy útjaik édesanyámmal újra találkozzanak. Aki valaha fiatal lány anyámat felkarolta, élete alkonyán bizton számíthatott egykori segítsége viszonzására.
A Bányai házaspár és édesanyám kapcsolatát szóbeli hagyomány, fennmaradt papírok, fotók és személyes élmények tanúsítják.
Hármójuk emléke előtt szeretnék tisztelegni.
Az üzlet…
Az üzlethelyiség a városháza épületében volt, teljes magassága elérte a hat-nyolc métert. Az alsó szinten fogadták a vásárlókat, a felső szinten az árukészletet tartották. A galériát mozgatható, magas létráról lehetett elérni, az áruval való feltöltés, vagy az áru lejuttatása nem volt egyszerű feladat. Az árukészlet széles skáláját sem volt egyszerű észben tartani. Női alsónemű, harisnyák, divatáru, kalaptompok, apró kiegészítők, brossok, varrási kellékek, kézi- és gépi varrótűk, cérnák, gombostű, gyűszűk, kapcsok, gombok, patent, cipzár, biztosítótű, halcsont, szalagok, csipkék, kézimunkakellékek, kötő- és horgolótűk, gyapjú- és kézimunkafonalak (DMC Mouline), előhúzott- és festett gobelinek… (Édesanyám mindig egyképpen emlékezett: „Szép üzlet volt, öröm volt ott dolgozni…”)
Az elárusítógárdát női segédek, inasok és kifutó képezték, egyetlen férfisegéd volt, a távoli rokon (Jenci). A rangidős hölgyet (Margit) kisasszonynak szólították, a tulajdonosnő távollétében ő volt a főnöknő. A tulajdonosokat „nagyságos úr” és „nagyságos asszony” cím illette meg.
Az úr nyitáskor mindig jelen volt, neje csak később jött be a boltba, miután otthon, a cseléddel beindította az aznapi háztartási teendőket.
Az asszony általában a pénztárban üldögélt, a férj fogadta és kikísérte a hölgyvendégeket. Ha nem volt munka, főként télen, a kályhának támaszkodva pihent. A munkaidő délelőtt reggel nyolctól délig, délután négytől este hétig (nyáron nyolcig?) tartott. Az uzsonnaszünetnek nem volt meghatározott ideje, a lányok akkor ettek, amikor nem volt bent vásárló. A pult végén lehúzták a cégpapírt, és ott elrejtőzve fogyasztották el uzsonnájukat.
Tétlen perceik egyébként nem lehettek és nem is voltak, mert a kiszolgáláson kívül rengeteg más munkájuk akadt. Szortírozták az árut, feltöltögették a felső vagy az alsó szintet, a gyapjúbálákat motringolták, strenglibe agyusztálták, osztályoztak, besoroltak, pótoltak, kiegészítettek. A mouliné-fonalak színskáláját művészi érzékkel alkották. A kirakatot évszakonként kirakatrendező alakította. Emlékezetes őszi kirakat volt, amikor gyapjúból, fonalakból, gombokból alkotott napraforgós őszi táj köszöntötte a járókelőket. Szombat esténként a padlót olajozták és beszórták fűrészporral, majd hétfőn reggel összesöpörték.
Esti záráskor a villanyoltás édesanyám feladata volt. A belső világítás kikapcsolása után csak a külső lámpák bevetődő fénye világította meg a pultokat, ahol felszikráztak a strasszköves bizsuk. Szép látvány lehetett.
Az üzletben családias légkör uralkodott. A tulajdonosok közül az asszony volt a szigorúbb, spórolósabb, a férj a megengedőbb, az inkább nagylelkű. Ha az alkalmazottak hitelbe vásároltak (például harisnyát) az úr bevezette a tartozásukat egy füzetbe. Elsején megkérdezte: „Törlesztesz?” Ha a válasz nemleges volt, további haladékot adott. A feleség viszont próbálkozott: „Legalább valamennyit törlessz” Ugyanő kíváncsiságból odament az uzsonnázó lányokhoz és megkérdezte, mit esznek. Kivételesen téli szalámit vásároltak. „A hasatok apostolát!” – jegyezte meg viccesen. Anyu volt az, aki nem hagyta annyiban a dolgot: „Mi is szeretjük a jó falatokat!”
Más alkalommal az úr valami ügyben anyut küldte haza hozzájuk s miután a dolgot elrendezték, az asszony megkérdezte: „Mit vettél uzsonnára?” – „Fél kenyeret” – jött a válasz. „Add csak ide!” – kérte el a kenyeret. Kitépte a kenyér bélét, az üreget megtöltötte hideg libamájjal és zsírral, visszahelyezte a kenyérbelet, és odanyújtotta anyunak: -„Na, most megeheted!”
Egyszer a vágott libát kellett a vágóhídról hazaszállítania, és a sakter a lelkére kötötte: „Mondd meg, hogy tréfli lett!” Anyu átadta az üzenetet, mire váratlan reakció következett: „Be ne hozd! Vidd haza!” Hasznos ajándék volt. A liba zsírjával megtelt egy levesestál, de a húsát senki nem ette szívesen, mert, hogy tréfli lett…
Volt rá példa, hogy az üzlet egyébként nyugodt légköre megbolydult. Maca, az egyik alkalmazott vállkendőt horgolt, postamunkázott és nem akart kiszolgálni. Társai nógatták, eredménytelenül. Szombat volt, vasárnap következett. Vasárnap Maca és a barátai kirándultak Palicsra. Vitorlázás közben hajójuk felborult, az árbocrúd megütötte a lány halántékát, és szörnyethalt. A tragédia híre villámgyorsan terjedt a városban, egyesek anyámat képzelték a szerencsétlenül járt lány helyébe. Munk doktor, aki ismerte anyut a boltból, megkérdezte a tulajdonosnőt: „Csak nem az a szép, magyaros orrú kislány fulladt a Palicsba?”
Hétfőn reggel a főnöknő így fordult anyámhoz: -„Gyere csak, Rózsi, mutasd az orrod! Nem is tudtam, hogy szép magyaros orrod van!”
A ház
A házaspár második otthonát a gyakran nevet változtató (ma Borovo) utca 7. számú épületegyüttesében alakította ki. Az L alaprajzú, egyemeletes ház igen elhanyagolt állapotban volt. Az új tulajdonosok anyagi helyzete lehetővé tette a teljes körű külső és belső felújítását. A szárazkapualj jobb oldalán nyílt a főlépcsőház, ami az emeletre vezetett. Az emeleten két, egyenként háromszobás lakás kapott helyet, az utca felé boltíves, ötrészes balkonnal. A lakások szerkezetét előszoba, fogadószoba (nappali), ebédlő, háló, fürdőszoba, konyha, éléskamra, cselédszoba képezte. A félemeleten egy garzon-lakás, a földszinten, a kapu két oldalán két-két üzlethelyiség, az udvarban pedig házmesterlakás kapott helyet. Az udvar végében úgyszintén épületszárny húzódott. Járulékos részekként kapcsolódott a mosókonyha, a nagy padlástér, valamint a pincék. A zárt udvar békebeli csendet, nyugalmat és zöld felületet biztosított, fákkal, díszcserjékkel, virágokkal.
A házaspár lakása az épület bal szárnyában helyezkedett el, berendezését korabeli híres mesterek munkáival végezték. A fogadószoba korál színű bútorát háromajtós, vitrines szekrény, különös fatámlákkal ellátott rekamié, kihúzható, nagy ovális asztal, négy karosszék, négyfiókos sublót és könyvespolc alkotta. Az ebédlő berendezéséhez fafaragásos, üvegezett, festett fekete szekrény és tálaló, nagy, kihúzható asztal, tizenkét bőrrel bevont szék tartozott.
A legnagyobb helyiség egyrészt szalonként, másrészt hálószobaként működött. A szalon bútorzatát kerek asztal, négy fotel és heverő alkotta. A hálórészben gyönyörű, intarziás bútor volt, négy ajtós szekrény, dupla ágy, két éjjeliszekrény összeállításban. (A szabadkai Sipos Károly műbútorasztalos alkotása.) A kiegészítők nagyméretű festmény (Az ópiumszívó nő), gobelin (Zbiskó Béla Az ajándék című festménye alapján készült), perzsaszőnyegek, függönyök, csillárok, virágtartó oszlopok, lávakőből készült vázák, éjjeli lámpa, gyertyatartók voltak. A kandallók (fogadó és szalon-háló) szabadkai kályhásmester (Takács) munkáját dicsérték. A szalonban lévő kandalló tetején domborműves majolika díszítmény helyezkedett el, Rebeka a kútnál címmel. Az előszobát hatalmas szobafenyő, valamint zöld sarok (pletyka) díszítette. A kandallókon kívül a konyha tűzhelye, a fürdőszoba vízmelegítője, a cselédszoba cserépkályhája is élő tűzzel működött. Fával fűtöttek. A hátsó lépcsőház (csigalépcsők) félemeletén nagy fáskamrában tárolták a pincében felhasogatott tüzelőt.
A ház asszonya a háztartást személyzet segítségével vezette. Cseléd, bejárónő (Manci), mosónő, vasalónő, tüzelőt felhordó ember (Károly) álltak rendelkezésére. Tőlük is pontos, precíz munkát követelt.
A cselédnek jó referenciákkal kellett rendelkeznie, a ház ellátását pedig délután három óráig el kellett végeznie, másképp nem maradhatott. A cseléd a konyha melletti cselédszobában aludt s mivel ezt az épületrészt nem védte semmi, téli éjszakákon hamar kihűlt. A lány féltréfásan megjegyezte: – Nagyságám, ha reggel csenget és nem jövök be, tudja meg, hogy megfagytam!
A házaspár házi kedvencei macskák voltak (Cancus és?), ezek gondozása is a cselédre hárult. Egyikük megállapította, hogy ő gyermekkertész, azzal a különbséggel, hogy macskákat felügyel. Éjszaka a lakásban aludtak, az asszonyé a takarója fölött, az epéje tájékán, (epebántalmai miatt nem volt kellemes körülmény), a férjé pedig a feje köré gömbölyödve. Az úr reggelente óvatosan vonta ki magát alóla, nehogy felébressze. Olykor galibát okoztak. A férjé elcsatangolt, aztán a kiscicák érkezése nem volt kívánatos esemény. Az asszony szidta a macskát ledérsége miatt, ígérte, hogy nem is eteti tovább. A férj, elmenőben, kicsit bűnbánóan odaszólt a cselédnek: „Azért adjanak neki enni!”
Más alkalommal az egyik macska a konyhaszekrény alól próbált valamit a mancsával kikotorni. A ház asszonya lehajolt és meglelte az oda rejtett tányért, amin négy szelet borjúhús várta a sorsát. A cseléd a kedvesének szeretett volna friss vacsorát készíteni. Azonnali felmondást kapott.
Mindennapok…
A lakás rendelkezett fürdőszobával, de az úr az otthoni fürdést talán csak egyszer próbálta ki. Véleménye szerint fürdőben volt igazi a fürdés, ahol az ember teljes testápolásban részesült, masszázzsal, hajvágással, borotválkozással. A reggelit sem otthon fogyasztotta el, hanem a Városi kávéházban, ahol tejeskávé és a sütemény mellet a napilapokból értesült a kül- és belpolitikai eseményekről.
Munkanapokon számára a délelőtt és a délután az üzletben telt, közben ebédszünetre hazament, esténként pedig leginkább rádiózott. Vasárnap moziba járt, egyik moziból ki, a másikba be, futólépésben, nehogy lemaradjon. Barátai a városi kávéházban ültek és megmosolyogták: „Nézzétek, ott fut Móric, moziba megy…”
A asszony házi dolgokkal foglalkozott. A piacon a cseléddel bevásárolt, majd otthon kezdődött az ebédkészítés folyamata. A kezdeti fázisokban irányított, de az étel lényegét ő alakította. Kitűnően sütött, főzött, ízletesen, változatosan. Maga is szeretett jól és jót enni.
Különös gonddal rendezte az éléskamrát. A polcokat gyümölcshímzéses futók díszítették. A kompótos üvegek egyenként váltakoztak, színük-tartalmuk szerint: cseresznye, körte, meggy, őszibarack, szilva, birs, sárgabarack, tisztított mandulamag díszítéssel… Voltak itt ízek, cukrozott gyümölcsök, savanyúságok, télire eltett paradicsom és sok más egyéb finomság.
Nagyon szerette a virágokat és értett is a nevelésükhöz. Az udvari erkélyen a korláthoz erősített vaskampók tartották a zöldre festett virágládákat, amelyekben muskátlik pompáztak. Télen át a pincében őrizte őket a fagytól, hogy tavasszal a fiatal perceket újra elültethesse. A virágok bizonyára érezték a szeretetét, mert elborították az egész erkélykorlátot.
Évente egyszer Karlsbadban üdült, ami az epepanaszokra volt jó hatással. Idehaza naponta fodormenta teával kúrálta magát.
Rengeteg, jó minőségű, hosszú haja volt, amit teknőben tudott csak megmosni. A kontyba tűzött sok hajat hordani kellett. Miután megérkezett a rövid haj divatja, a városban ő volt a második hölgy, aki levágatta a haját.
Ünnepek…
Ünnepeken – családi vagy vallási ünnepek esetén egyaránt – kettőjük számára is hat különböző tortát sütött, mert a férj szerette az édességet. Kezét a feleség kezére téve irányította, melyikből mekkora szeletet vágjon.
A mákos süteményeket nem kedvelte. Neje egyszer megtréfálta és fehér mákkal készített rétest(?).
A férj jó étvággyal fogyasztotta és már a harmadik darab után nyúlt, amikor egy jelen lévő vendég megkérdezte: tudja-e mit eszik? Az illető felvilágosította a fehér mákos töltelékről, mire az úr a darabot visszatette a tálra és a továbbiakban hozzá sem nyúlt.
Egy alkalommal vendégeik voltak, és a torta kivételesen szépen sikerült.
– Jó a lerni – jegyezte meg valaki a vendégek közül.
A férj összepakolta a társaságot és kikísérte az állomásra. Nem engedte, hogy a feleségét bárki megsértse.
Társasági élet…
Leginkább a családi kapcsolatok szintjén jártak vendégségbe, vagy fogadtak látogatókat. A házon kívüli zsúrok, vacsorák alkalmával az asszony kosárba csomagolt finomságokkal járult hozzá a menüsorhoz. Hideg libamáj zsírjában, gyömbéres töltött libanyak, hideg sült, kuglóf, fonott kalács, egyéb sütemények gazdagították a kínálatot.
Etel nevű nővére a Gombkötő utca elején, egy ugyancsak patinás ház emeletén lakott. A nappali francia ablaka varázslatos külsőt kölcsönzött az enteriőrnek. Gyakran itt jöttek össze.
Etel nagysága nagyothallott, nem lehetett aktív részvevője a beszélgetéseknek. Ha kérdezősködött a témák kapcsán, nem igen adtak felvilágosítást, csak mutatták: hosszú. Ha unatkozott, a konyhában csodálatos salátás-, kompótos- és gyümölcstálakat alkotott, amiket a vendégek ovációval fogadtak.
A békebeli polgári élet nyugodt, szép pillanatai voltak ezek.