Magyar Bogi: Holdjel

Csak jár. És kész. Öcsié lilás-kékes szokott lenni, tudom, mert ez a kettő a kedvenc színe. Hazudik. A citromsárga a kedvenc színe, de engem se tud irigyelni, mert az enyémek barnák és zöldek.

Anya nem ad Holdjelet. Vagyis ad, csak mást. Múltkor a Sparban megölelt, előtte az iskolában adott egy puszit és azt mondta, nagyon szeret. Igazából nem tudom, hogy az ölelés vagy a puszi igazi Holdjel-e, és azt sem, a többiek kapnak-e az apukájuktól. Nálunk apa adja a legtöbbet, ő viszont egyet se tart meg.

Tegnap, amikor lefutottunk együtt a tesiöltözőbe, lányok a lányosba, fiúk a fiúsba, Barna észrevette az enyéimet. A lányok visítoztak és felugráltak a padra, amikor a fiúk viccből benyitogattak az öltözőkbe, míg a tanárnéni be nem jött és ki nem terelt. Barna óvatosan mellém állt és megmutatta nekem a karját, hogy az egyik Holdjele szívecske alakú, a másik meg sárkányos, és tényleg van egy foltja, ami olyan, mint egy sárkány, én meg büszkén mondom neki, hogy Öcsinek liláskékes, nekem meg zöldesbarnás, és nevet, azt mondja, olyanok vagyunk, mint egy színezős füzet, és sok-sok színt kell megszereznünk, mert mindenki jobban szereti a színes gyerekeket, mint a színteleneket. Neki is az apukája adja a Holdjelet. Délután együtt rajzolunk és beszélgetünk, azt mondja, reméli, hogy az anyukája jön érte, mert akkor nem kap, míg haza nem ér. Megkérdezem, miért nem szereti őket, hogy olyan szép foltos, hogy színes, mint egy mesefigura. Barna szemébe könnyek gyűlnek, amikor betoppan érte az apukája, és Barna megnémul, és szó nélkül otthagy, az apukája mosolyog, és nagyon kedves a tanító nénivel, amikor kimennek a teremből, Barna egy simogatást is kap a fejére, másnap nem szól hozzám, pedig megmutatnám, milyen szépeket kaptam megint, és elmondanám, kapott anyu is, meg öcsi, és elmondanám, éjjel kocsikáztunk, és nagyinál is aludtunk, aki majdnem elvette a színeimet. Barnát csak kint, az udvaron érem utol, mert tudom, hova bújik el. Egy fa mögül figyelem, a leveleskomposzton fekszik, csak a fejét látom, egyre közelebb vagyok hozzá, a többiek a hintánál játszanak, akkor látom, hogy barna keze milyen színes, tele van színes Holdjellel, és akkor nagyon örülök, és gyorsabban lépdelek felé meg a foltok felé. Előtte Zsófi ül behunyt szemmel, Barna zöld, barna, citrom, kék és zöld foltokat színez kapkodva az arcára. Észreveszi az árnyékomat, az ő arca is színes, körülötte tanárnéni filctollai hevernek szanaszét. Megijed, és át akar mászni a komposztketrecen, hogy elfusson, de beakad a lába és lehuppan a földre, nem akarja, hogy odamenjek, megpróbál megrúgni, és én is mellé esek. Sír, nem szól, Zsófi némán figyel. Megkérdezem, mi van az arcán, mi van a karján, hogy az csak filc, nem is igazi Holdjelek, miért színezget csak úgy össze-vissza, Zsófit is meg magát is, ez így egyáltalán nem jó, megrúgom Barna hátát, belebokszolok az arcába, aztán Zsófit is megütöm, ahol csak érem, és kiabálok, hogy tehetik, hogy csak így, hogy ezek hamis jelek, ezek nem fájnak, ezek sosem lesznek szépek, odafut a fél osztály, pattogtatják a labdát, és ránk mutogatnak, Emma ellök Zsófitól, és egyenesen rám néz. Ő is színes, megjelennek a többiek mögötte, telis-tele vannak foltokkal, citrommal, lilával, kékkel, zölddel, nagyobbnál nagyobb foltok vannak az arcukon, a nyakukon, a karjukon, Erik is odalép, meg Lili, Barnára néznek, kikerülnek és szó nélkül leülnek, Barna újra zöld foltokat rajzol, nagyokat és kicsiket, lassan ott az egész udvar, Barna lassan visszaül a komposztra, Holdjeleket oszt, és nem is úgy, ahogy az apukája mutatta neki.