Rigó Tibor: [Itt ez az út előttem…]

Itt
ez az út előttem
vajon hová vezethet
sanyarúbb vagy jobb sors vár-e reám
ha továbbra is rajta visz a léptem
a kanyarban
széttört cserepek
rég szétfoszlott
bőrcipők az árkok gidres-gödrös partján
csupa szemét már
mik a múltamat takarják
ahogy járok olykor
eszembe jut még
szegény anyám
remegő kezében
a megrepedt tányér
cseppenként
kifogyott belőle
a savanyú leves
és én elhittem hogy
szeme párkányán a könny
csak
nekem ajándék
hogy belőlük estére
majd
szegeket verhetek
szívem tüskéit növelve ezzel
vérezzen befele
száz begyulladt sebbel
mert az éhem és a szomjam
mindennap
lenyelem
mára a gomolygó felhőktől
kapom a kenyerem
de nem tudom még az út
vajon hová is vezet
mert mezítelen lábamat sebzik fel
rajta a széttört cserepek
mit őseim kezéből oly
mohón kivertetek és
azok a cipők a partokon
már sok utat bejártak
talpukra ráragadt
apáink ősi átka
Indiától már távol
bár a semmihez még oly közel
hiába kutatom
ez az út hová visz engem el
és közben majd elfogyunk lassan
mint a kémények füstje
a sártócsás tavaszban
nyomunkban tovább majd senki sem halad
mert
hóval vagy sárral
borítják előttük is be az utat
feladja mind
mert belefárad
hogy állandó sár húzza a mélybe le a lábat
az út végül elveszik
a semmibe visz el
Európa szennygödrébe söprik majd a népemet.

Rigó Tibor verse legutóbb a Szöveten: