Turóczi Ildikó: Útközben, útmentén…
Kamerunban az utazás mindig és bármiképp élmény, kisbusszal, nagybusszal, ősrégi, rozoga autókkal, motorbiciklivel, de még gyalog is.
Nagybusszal inkább éjjel utaztunk, és soha nem VIP fullextrás járműveken, hogy maradjon a pénz hasznosabb dolgokra, no meg azért is, mert míg fullextrás máshol is van, a hárman-egy-szakadt-ülésen jóval élménydúsabb és kevésbé szokványosabb tud lenni. Az indulás időpontja pont olyan rugalmas, mint minden egyéb: mikor megtelik a busz, startolunk, addig nyugisan várakozunk a buszban vagy mellette. A nyitott vagy csukott ablak témája mindig kisebb vitát vált ki, ami hamar megoldódik, de ez csak a látszat, mert rövid idő elteltével ismét felparázslik és folytatódik a mikor le, mikor fel, mikor ki, megunhatatlanul és fáradhatatlanul mindaddig, amíg a társaság el nem szenderik. A sötét éjszakában alig pislákol itt-ott egy-két fény, apró kicsi máglyák miniatűr fényei emberlakta településeket sejtetnek, aztán megszűnik ez is, elnyeli őket a koromsötét éj, már csak néhány horkantás hallatszik, felsír egy-két kisgyerek, majd elhallgatnak ők is… és akkor megállunk. Mintegy vezényszóra ébred és éled mindenki, nyílnak az ablakok, az út menti árusok megrohamozzák a buszt, ki-benyúló kezek mindenfele, ki a pénzt adják, be az ennivalót veszik. Sült vadbanánnal, sós pörkölt földimogyoróval és egyéb finomsággal telik meg a busz, van aki eszik, van aki ajándékba viszi. Időbe telik míg ismét csend lesz, az sem túl sokáig, mert ismét fékez a busz, jönnek az árusok, aki elébb nem csábult, megteheti most, utazunk… King of the night, in God we trust…
Nappal, mikor meleg van, szellősebb a kisbusz vagy az ősrégi taxik, itt fel sem tevődik az ablak-probléma, mert egyszerűen nincs vagy kartonból van, az ajtó sem túl fix, van mikor kinyílik és a sofőrnek kell kiszállnia, hogy teljes erejéből becsaphassa, ha meg így sem áll meg, akkor pech, és ha a hűtőfolyadék forrósodik, akkor megállunk és megvárjuk míg lehűl. De megállunk akkor is, ha valakinek pisilnie kell vagy ha már összerázódtunk annyira, hogy még befér valaki, és míg mi préselődünk, addig felkerül a tetőre vagy a csomagtartóba a sokadik zsák vagy kecske vagy tyúk, és mind így, amíg a jármű alja már-már az utat súrolja, és ez az a pillanat, amikor mindenki teljesen elégedett: a jármű is megtelt, az utasok is egymásba rázódtak, a pakk sem maradt le, teljes az egyetértés is, ez az út felszentelt szanghája, egy olyan meditatív idő és pillanat, amikor leáll a gondolat, nincs is, kiürül, elvesz, felszívódik, eltűnik az immár végtelennek tűnő utazásban.
Az utazásból így lesz valódi kaland, az út széléből izgalmas történések helye, ahol a rendőr néha elnézi a szükséges okmányok hiányát, máskor meg nem vagy csak hosszú alku után, elnézi vagy nem a műszaki hiányát, az utasok megengedettnél többszörös számát, és lehet ennek is jókat drukkolni, de az út szélén lehet olcsó üzemanyagot is vásárolni, pénzt gyorsan váltani, be lehet vásárolni, információkat gyűjteni vagy éppen elbámulni és ámulni a pisilést büntető táblán, mert csupán ennyiért az ötezer frank mégiscsak vicc.
Turóczi Ildikó sorozatának előző darabja a Szöveten:
