PRÓZAIRODALOM

Márton Ágnes: Özön

Nem tudta elviselni. Úgy kellett tennem, mintha elkaptam volna valami fertőző betegséget. Ketchupos hétnek kellett hívnom, karmazsin dagálynak, piros szörfhullámnak, a vörös báró átkának, vagy csak rikoltanom ezek közül egyet tetszés szerintit: betoppant Magdi néni, váratlan vendég, állagfenntartás miatt zárva, Ruby Tuesday, Red Hand Gang, kommunisták a kéjlakban.

Említésre sem érdemes. Mítosz, amit inkább hagyjunk is.

Legszívesebben ezt kiabáltam volna: Csak levedlem magamról azt, ami már nem kell.

Egyre-másra fészkelődtem: ÉS HA OTT MARAD EGY FOLT?

El kellett rejtenem a betéteimet, belecsomagolnom egy sajtburgeres papírzacskóba vagy egy elrongyosodott bugyogóba, mintha áldozatot hoznék egy suta istenségnek, el kellett ásnom a hátsó kertben, az én bundás barátom, Mickey mellé, fürge mozdulatokkal, mint amikor egy gyilkos szabadul az áruló jelektől.

Az azálea jól tűri, sőt, kedveli a savat, komposzt neki a sír.

Bezzeg amikor őfelsége kezdett vérezni, a férfitest csodája, manapság bármi előfordul, felvettünk egy ápolót főállásban, egy himalájányi kötszert vásároltunk. Meghívták a hőst a hetes csatorna Blood Show-jába, ott feszített leharcolva, de elszántan, IDENÉZZETEK, MEGY EZ NEKEM SIMÁN!

Vérét adja a bűneinkért, de még utána is összeszedi magát, épp elég támogatást kap a harcmezőn.

Márton Ágnes korábban a Szöveten: