Elhagyott partok,
semmibe tűnő arcok,
elfelejtett harcok
húzódnak a köd mögött.
Szürkébe öltözött kilátó a táj,
a madár is vár a repüléssel,
nem akar eltévedni,
a semmiben ébredni
egy átrepült éjszaka után.
Én is hallgatok,
a ködben ázott vad vagyok,
tépett ruhám
áradás borzolta mocsok,
öreg fák izzadnak fölöttem,
a lombok özönétől egész nap
zölden véreztem.
Így ne találj rám,
az elhagyott partokon,
én is a nemlétbe tűnően álmodom,
homok, és kavicsmosás lesz utánam
a vizek széle,
ha elmerülök a végtelenbe érve.