VERS

Lövei Sándor: Minden, ami elmúlt…

Minden, ami elmúlt,
fagyos téli reggel,
az ablakról a kezemmel
kaparom a jeget,
havazás havazást temet.
Aki szeretett, régen hó alatt hó,
alvilági városlakó.
Mindent elfed a jég,
szikrányi kékség az ég
a szememben,
lilára fagyott kezemben
remegő madár a kesztyű.
A holtak a télnek adtak mindent csodát,
emlékeim nyárba szakadt égfoszlányok,
viharokon átkelő szivárványok.
Ezután a tél a biztos,
erős szélben növekvő fehér dombok,
betemetik a bokrot, az ágat,
éjszakára is nappalt hoznak a világnak.
Itt maradok árván, egyedül,
fázódva, emléktelenül,
minden, ami elmúlt,
jó időben elhullt virág, levél,
amikor még szerettél,
s nem voltam én is árva,
aki vaksin néz az
éjszaka is nappali világra.

Lövei Sándor verse legutóbb a Szöveten: