Tóth Olivér: Emberszám

Egy szó nélkül hagyott cserbenhagyás perébe fogtak
Vádlott vagy és önmagad elítélt zokogók szerelmese
Döntésképtelen törvényszékek közé esett egyenesek
Deformált gerincei az egyenességnek nincs többé itt

Perforált anyaméhekbe túrt fekete vakondokoknak
Mását zúzták feketén csivitelő madárfátylai az égen
Utánad földek folyók lávák indultak de mind elestek
Szemed magmáiból merített viaszod lopkodják esték

Hajnalra kiforgatott kalapodba fészket rakó fájásokra
Ellenszered imában kelt hála dagasztott ökleid kalácsa
Vállad és bokád duzzanataira szaladt pudlikutyáidnak
Zölden csaholó futásában csontodról gyalult énekem

Bokrod kerted naplementéd hajlongó fejed brokátja
Íveiden legelő koldus király az Istenem éltet tégedet
Tavasz van zsírmirígyeidben sejtjeidben ím tudomás
Nem vett nevére még ma percnyi mérgezett szeretet

Abból amit megismertél fedeleit magadra gyújtottad
Abból akik megismertek fedelei magukra gyújtottak
A csend fojtogató csokraival hiába udvarló vőlegény
Füstöt eregető zsebkendőidből kirázott kezdőbetűid

Fehér neonfalak delíriumai nyelik mint a csövesbort
Fekete eljegyzési gyűrűid ábécéjén áldozatok mára
Az elcsuklás pantomimjainak szürkepalástban várva
Állnak felékesített nyelvei az öngyilkosság aranyára

Templomot bordélyt építő lélegzet kocsmarokonsága
Felismerhetetlen képpel avat szentté lehetnél te fény
De saját szimbiózisaik önmagadon túlra álmodó lárvák
Jelenléteid térdre kényszerítő eszmék katatón ámenjei

Hiába féltem sebzett bőröd pirosságát alvadt vérem szűz
Az élettől s a neked követelt haláltól éledő mindenségen
Smaragdsötéten terült erdők lángolnak ágyékod közén
Eutanáziában fogant révületet rostál a fohász keresztjein

Egy hangélkül hagyott cserbenhagyás perébe foglak most
Vádlott vagyok önmagamnak elítélt zokogó szerelmese
Törvényszékem képtelen döntések közé esett egyenese
Deformált gerincem az egyenességnek nincs többé ott

A teremtés utolsó cigány vértanúi toromra gyümölcsöt
Párjainkból erjesztenek húsuk égő kopja tépett ha rongy
Zászlóvá malasztalt fellebbezés lágertáborok körmenete
Ministráns ördög patáján szívem párlat ezüst ködkelepce

Tóth Olivér verse legutóbb a Szöveten: