PRÓZAIRODALOM

Turóczi Ildikó: Kereszt/metszet (levelek a táborból, 4. rész)

Készülődés
Hátizsákjára nézett. Váltásruha, két pár cipő, esőkabát, hálózsák, fogkefe, fogkrém, hátizsákja megszokott tartozékai. Leült, elővette a többoldalas tudnivalókat tartalmazó listát, a zsákjára nézett, majd ismét a listára, mi fontos és mi nem, napok óta nem tudta eldönteni. Betette, majd ismét kivette a füldugókat, tuti, hogy mélyebb alvás esik vele, de nem biztos, hogy a mély hasznos is, bár előző útján jó volt nem hallani az egereket éjjel, és nem is foglal sok helyet. Telefon, laptop, fényképezőgép, töltők a kisebb zsákban, repjegy, másolatok, engedélyek egy közös mappában, nem túlságosan elől, de elérhető távolságban, ismét máshol a másolatok. Az ország szokásairól, elvárásokról és szabályokról szóló infókat majd ismét átnézi útközben. Karkötő, színes kis fadoboz, nyakék, könyv, néhány letöltött film, zene, amulett értékű darab, ennyi épp elég, bólintott és határozott mozdulattal behúzta a zsinórt.
Kinyitotta számítógépét, rákeresett ismét a helyre, átnézett néhány trópusi betegséget, laptopjára gyűjtött néhány fontosnak vélt dolgot…

Rend és rendszer
Az ügyeletes nővér hátradőlt székében. Lassú mozdulattal, mint akinek semmi nem sietős, akinek ideje nem órákban, percekben mérendő, az előtte heverő regisztrációs napló után nyúlt, kinyitotta, majd becsukta, tekintete a falon mászó legyet követte. Lassan felemelte a naplót, becélozta a legyet és egy jól irányzott, pontos mozdulattal agyoncsapta. Elégedetten köpött a cementpadlóra, majd a kórterem kopott matracain heverő alakokra tekintetett. Többnyire messziről és hosszas kezelésre érkeztek, batyujuk az ágyak alatt és mellett hevert. Kölest vásároltak, kását főztek belőle, vízzel vagy tejjel, némi cukorral. A homokóra formájú, kisszéknyi magas cserepet, amiben szünet nélkül parázslott a szén, itt találták, a rögtönzött konyhán. Családostól jöttek, aki nem volt beteg, ott aludt a kórház melletti vendégsátorban, vagy kint a szabad ég alatt. Délelőtt főztek, majd felügyeltek a betegre, beszélgettek, fohászt mondtak, esténként együtt teáztak, kávéztak. Rendje és rendszere volt itt az életnek, a mindennapos kezeléseknek, fájdalmas injekcióknak, reggeli viziteknek, estéli zsivajgásnak, imának, földre borulásnak.

Időszeletek
Kávé és tea, mint a hétköznapok szentsége, mindenhol van, gyűszűnyi tálkákban áldozunk az élvezetének, és a lényeg nem is a kávén van, hanem az együttléten, csevegésen. Újra és újratöltik az edényéket, közben megáll az idő, ez egy egészen más világ, hogy aztán később, a piacra érve, felgyorsuljon újra, és bevásárlás közben elszörnyedve bámuljam, amint szeggel vájja ki az üvöltő kisgyerek ínyéből a tejfogdarabkákat az erre hivatott.

Beáll az éj
Este szélvihar és homokköd, a Szahara felől érkezik, a habub az évnek ebben a szakában megszokott jelenség, simán túlélte az áramszolgáltatás is.
Vacsora után mesélünk, például arról, hogy Csádban a nők egyedül szülnek, rezzenéstelen arccal, jajgatás nélkül, mert ott így viselkedik egy erős nő. A vajúdás és szülés idejére kimennek az erdőbe, és az újszülöttel térnek vissza, meséli a lány, aki gyerekorvosként dolgozott ott. Szó esik arról is, hogy a Fülöp-szigeteken húsvétkor férfiakat feszítenek keresztre, önkorbácsolásról, vallásról és hitről… fáradt vagyok, a légkondi keményen zúg, a jó füldugóim otthon maradtak.

Turóczi Ildikó sorozatának előző része a Szöveten: