Home / Torma István: Néha…

Amikor

       kicsi virágok bomlanak,

       a széltől borzolt levelek alja ezüstös,

       két levél összetapad,

       a moha puha tapintású,

       a fű hátoldala finoman érdes,

       fenyőillat van,

       a fáról leeső toboz koppan,

       az ág megroppan,

Amikor

       a fecskék vijjognak,

       katica rebben a kezemről,

       a kis gyík fényesen néz rám,

       bogár mászik az ágon,

       a pókháló száll,

Amikor

       a víz a forrásból kibuggyan,

       a síkság véget ér,

       a visszhang nem felel,

       az ösvény eltűnik,

       a föld megindul,

       a hegy leomlik,

       a föld megreped,

       az ér elapad,

       a fal megremeg,

       homok van a szememben,

Amikor

       kék az ég,

       a fehér is kifakul,

       telihold van,

       a kútban fény csillan,

       a harmatcsepp odasimul,

       a fecskék elrepülnek,

       a víz felszínét szél fodrozza,

       köd úszik a fák között,

       sárgulnak a levelek,

       gomolyognak a felhők,

       a felhő eltakar,

       bátortalanul süt a nap,

       a hideg szél kihűti testemet,

       látszik a lehelet,

       nagy pelyhekben hull,

       deresek a fák,

       ropog a hó,

       jég vonja be a kis vizet,

       a kéz hideg marad,

       az ég kitisztul,

       a felhő elrohan,

Amikor

       a toronyból messzire látni,

       levél árnyéka remeg a falon,

       a gondolat csapong,

Amikor

       a vers készül,

       a szó testet ölt,

Amikor     

       a függöny felszalad,

       születik valami,

       a színész meghajol,

       meghat a siker,

       hangolják a zongorát,

       próbál a zenekar,

       a húr elszakad,

Amikor

       a parázs felizzik,

       frissen sül a kenyér,

       a leves gőzölög,

       a kávé meleg,

       a forralt tej kicsurran,

       a nők haja szépen befont,

Amikor

       a kéz simogat,

       az arc kipirul,

       az öröm kibuggyan,

       a simogatás megpihen,

       hirtelen csend lesz,

       a váratlan betoppan,

       a mosoly lehervad,

       a sértés eltalál,

       a szó félbemarad,

       a szem könnyes lesz,

       a fonál elszakad,

       valami elveszett,

       a levél elmarad,

       a beszéd elhalkul,

       a tekintet tétova,

       elbizonytalanodom,

       a hamar sokáig tart,

       a remény szertefoszlik,

       tapintható a némaság,

       karácsony este sírhatnék,

Amikor

       a gyűrött kisimul,

       a talány megoldódik,

       kattan a lehetetlen,

       billen a véletlen,

       a sor kettéválik,

       páros a páratlan,

       a gondolat megfogan,

       a könnyebb a nehezebb,

       a hangom remeg,

       az átok megfogan,

       a kezdet véget ér,

       széttart a párhuzamos,

       széthasad a barátság,

Amikor

       a seb belobban,

       a láz felszökken,

       a rossz megzavar,

       az akarat nem akar,

       a bátorság elhagy,

       itt belül valami megpattan,

       az előadás félbemarad,

       a tömeg elhallgat,

       a fény megremeg,

       a majd egyszer csak itt van,

       már nincs tovább,

akkor, – bevallom – nem mindig gondolok Rád.

Torma István legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük