Amikor
kicsi virágok bomlanak,
a széltől borzolt levelek alja ezüstös,
két levél összetapad,
a moha puha tapintású,
a fű hátoldala finoman érdes,
fenyőillat van,
a fáról leeső toboz koppan,
az ág megroppan,
Amikor
a fecskék vijjognak,
katica rebben a kezemről,
a kis gyík fényesen néz rám,
bogár mászik az ágon,
a pókháló száll,
Amikor
a víz a forrásból kibuggyan,
a síkság véget ér,
a visszhang nem felel,
az ösvény eltűnik,
a föld megindul,
a hegy leomlik,
a föld megreped,
az ér elapad,
a fal megremeg,
homok van a szememben,
Amikor
kék az ég,
a fehér is kifakul,
telihold van,
a kútban fény csillan,
a harmatcsepp odasimul,
a fecskék elrepülnek,
a víz felszínét szél fodrozza,
köd úszik a fák között,
sárgulnak a levelek,
gomolyognak a felhők,
a felhő eltakar,
bátortalanul süt a nap,
a hideg szél kihűti testemet,
látszik a lehelet,
nagy pelyhekben hull,
deresek a fák,
ropog a hó,
jég vonja be a kis vizet,
a kéz hideg marad,
az ég kitisztul,
a felhő elrohan,
Amikor
a toronyból messzire látni,
levél árnyéka remeg a falon,
a gondolat csapong,
Amikor
a vers készül,
a szó testet ölt,
Amikor
a függöny felszalad,
születik valami,
a színész meghajol,
meghat a siker,
hangolják a zongorát,
próbál a zenekar,
a húr elszakad,
Amikor
a parázs felizzik,
frissen sül a kenyér,
a leves gőzölög,
a kávé meleg,
a forralt tej kicsurran,
a nők haja szépen befont,
Amikor
a kéz simogat,
az arc kipirul,
az öröm kibuggyan,
a simogatás megpihen,
hirtelen csend lesz,
a váratlan betoppan,
a mosoly lehervad,
a sértés eltalál,
a szó félbemarad,
a szem könnyes lesz,
a fonál elszakad,
valami elveszett,
a levél elmarad,
a beszéd elhalkul,
a tekintet tétova,
elbizonytalanodom,
a hamar sokáig tart,
a remény szertefoszlik,
tapintható a némaság,
karácsony este sírhatnék,
Amikor
a gyűrött kisimul,
a talány megoldódik,
kattan a lehetetlen,
billen a véletlen,
a sor kettéválik,
páros a páratlan,
a gondolat megfogan,
a könnyebb a nehezebb,
a hangom remeg,
az átok megfogan,
a kezdet véget ér,
széttart a párhuzamos,
széthasad a barátság,
Amikor
a seb belobban,
a láz felszökken,
a rossz megzavar,
az akarat nem akar,
a bátorság elhagy,
itt belül valami megpattan,
az előadás félbemarad,
a tömeg elhallgat,
a fény megremeg,
a majd egyszer csak itt van,
már nincs tovább,
akkor, – bevallom – nem mindig gondolok Rád.
Torma István legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?