Lövei Sándor: Tüntető lobogók
Semmit sem tudok a tavaszról,
a lélegzet visszafojtott szelek
bujkáló örvényléséről
a virágok sáncai között.
Semmit sem tudok a tavaszról, a lélegzet visszafojtott szelek bujkáló örvényléséről a virágok sáncai között. A vérem ütéseit számlálom, összeszorult szívem bágyatag napja korán kelő testemnek, azt is elfelejtem hogy szerettél és szerettelek. Kiülök a rügyek alá, zöld tüskék szurkálják az eget, hűvös derengésben telik az idő, körülöttem lassan nő a fű. Itt talál a nyár, a melegben elfekvő határ közepén, a tavasz, mint a rövid hajnal, elröppent a madarakkal. A fák, mire eszmélek, tüntető lobogói a térnek, én is elszállnék, ingem sodorja áramlat, talán valaki madárnak néz. A múló kikeletben rongyosra cibált zászlónak, röpke villanásnak az égen, tavasznak, ami hamar ellobban a légben.