VERS

Lövei Sándor: Tüntető lobogók

Semmit sem tudok a tavaszról,
a lélegzet visszafojtott szelek
bujkáló örvényléséről
a virágok sáncai között.
A vérem ütéseit számlálom,
összeszorult szívem
bágyatag napja korán kelő
testemnek,
azt is elfelejtem
hogy szerettél és szerettelek.
Kiülök a rügyek alá,
zöld tüskék szurkálják az eget,
hűvös derengésben telik az idő,
körülöttem lassan nő a fű.
Itt talál a nyár,
a melegben elfekvő határ közepén,
a tavasz, mint a rövid hajnal,
elröppent a madarakkal.
A fák, mire eszmélek,
tüntető lobogói a térnek,
én is elszállnék,
ingem sodorja áramlat,
talán valaki madárnak néz.
A múló kikeletben
rongyosra cibált zászlónak,
röpke villanásnak az égen,
tavasznak,
ami hamar ellobban a légben.