PUBLICISZTIKA

Juhász Zsuzsanna: Kézcsók

Legalább a kézcsókot, azt. Legalább a nők kezének szájjal való érintését meg kellene tiltani a politikusoknak. És legalább Európában, mert különben hamisak lesznek a választások.
Mert mondd csak ki, hogy miattunk, nők miatt fordultunk kissé az autokrácia felé. Mert mindenütt a világon hagyják a nőstények a hímeket uralkodni. Csak a közelükben maradnak, hogy részesüljenek a zsákmányból vagy a legelőterületből.
Most miért kell ezen csodálkozni? A nők vezetők se szeretnek lenni. Ez az egész bizonyára ösztönös, a terhes vagy szoptatós nőstény jobb, ha elbújik, ha rejtve marad. És csak remélheti, hogy jó, jószívű hím vezeti a csapatot. Vagy őt magát. Át az élet viszontagságain.
És akkor jobb, ha betiltják a kézsmacit, mert itt is egy évtizede az idős hölgyek, hölgyválasztók döntenek el mindent. Hogy a nyugati államokban már azt javasolják, hogy ideje súlyozni a fiatalok szavazatát. Hisz’ a fiatalok élnek tovább, ők viselik az öreg nénik döntéseinek következményeit tovább.
De ha belegondolsz, az idős nőknek egy ilyen kézcsókdosó politikus olyan, mint egy jóvátétel. Ezek a nők, és általában az európaiak jócskán becsapottak. Az emancipáció nem önállóságot, függetlenséget hozott nekik, hanem még nagyobb kiszolgáltatottságot. Eltarthatják magukat, és el a gyerekeiket is a férfinél kisebb fizetésből. Ha meg házasok, értelemszerűen a házimunkát is ők végzik, pótlandó a kisebb fizetést.
Csoda-e, ha megszédülnek egy pillanatra, és a csókdosóra szavaznak. A csillagra életük egén. A férfira, aki látja őket is, látja bennük a nőt, a fiatalt, a szépségest. Aki igaz támaszuk lesz. És legalább időskorukra egy valódi férfit tudhatnak maguk mellett.
Hisz’ még a mesék is arról szólnak, hogy a nőt meg kell látni. Hogy jönnie kell valami fütyülősnek, királyfinak vagy okos kiskondásnak, aki kimenti. A névtelenségből, a szegénységből. Jóformán a nemlétből. És még mindig a férfiakon múlik minden. Hisz’ végül is, ők jól elvannak a maguk világában, és egyre tökéletesítik a robotnőiket. Bár még nem tértek át robottermelésre.
És ezek a nők biztosan bedőlnek a sármos, udvarló, viccelődő vezérpalántáknak. Az lesz a befutó, aki megkacagtatja őket. Mert a nő, a modern nő sosem lehetett elégedett önmagával. Munka, lecke, vacsora, szexalátét körforgásában élte évtizedekig az életét. A kontraszt hatalmas, és elég egy szikra.
Egy kézcsók, és máris felélednek az álmok a férfiról, aki főleg támasz, társ, vigasz. És hát az emberek leginkább, legjobban az álmaikba szerelmesek. És aztán abba, aki felébreszti bennük ezeket az álmokat.
Mért? Ugyan miért is lettek a golddigger fiúk? A megélhetési szerelmes fiatalemberek. És a posztmodern nők? Tanulnak, igyekeznek jól keresni. És alapból lemondanak a zsonglőrködésről, pedig éppen hogy nekik kellene gyerekeket szülni. Hogy helyrehozzák a nők végtelen kizsigerelését. Hogy elérjék, hogy legalább a gyereket nevelőnek járjon alapjövedelem.
Mert elöregszik a társadalom. Az európai államokban egyre több ember lesz öreg, egyre inkább ők fogják meghatározni a választásokat.
Egy csók, és más semmi, de tényleg. Hisz’ mekkora öröm lehet, mekkora elég- és jóvátétel. Ha fel tudják kelteni egy gyönyörgyerek érdeklődését. Hát nem? Az a kézpuszkó minden pénzt megér.
Ezért kellene igencsak mellőzni.

Juhász Zsuzsanna legutóbb a Szöveten: