Látom én, látom, milyen örömmel készülődsz. És nem is mész, hanem repülsz a munkába.
Bár, kérdeztem, fűtés még ott sincs. Talán nagyobbak az ablakok, amiken át zuhoghat be a napfény. És a húsz fokot idehaza ketten döntöttük el. És az még megvan.
Ma is megvan. Csak talán rétegbeli közösségünk nincs már meg, az elsődiplomásoké. Anyád végül is már szellemi munkát végzett. Csak az enyém maradt vasporos munkás. És azt hiszem, akárhány diplomám lehetne, a nyafogósabb mindig te maradnál. Nem is akarok én ezen változtatni. Csak nézem, ahogy pakolás közben ide-oda penderülsz, és olvasom három gyerek történetét. Akiket nevelőszülők neveltek hosszú évekig. Elhanyagoló, könyörtelen és sanyargató módon. Én meg kapva kaptam az alkalmon, hogy velük.
Velük egy közösségben lássam magunkat. Mert pl. a nagyobbat, a tízéves kisfiút azzal büntették, hogy fakockákra kellett térdepelnie. De azzal is, hogy nem beszélhetett telefonon az édesanyjával. Míg neked évtizedes barátságaid vannak, nekem csak ismerőseim. Nem volt időm barátságokat ápolni, hát úgy is maradtam. Nem maradt senki, aki tűzbe tenné értem a kezét. A gyerekek éhesen, átfagyva jártak iskolába. Vékony és szakadt ruhában. S a vádiratban kikereshető, hogy mennyi ideig tartott ez a széllel béleltség. Az öt évből egy lett igazán szörnyű. Egy évig nézegette egy egész falu, még ha borzadva is, de főleg elégedetten az árvákat. Hogy milyen jó, hogy nekik telik jól és melegen tartani a saját gyerekeiket.
igaz, odabent tán jobban adnak magukra a nők, akármilyen vastagon öltöznek, ügyelnek rá, hogy kifelé domborodjon a mellük. A vécét meg a nevelt gyerekekkel húzatták le a saját gyerekük vizelete, széklete után. Akkor még telt rá, úgy látszik, telt a nevelőszülői díjból. Mert mi már nem húzzuk le mindig egy kis pisilés után. És a neveltek maró anyaggal kellet, hogy találkozzanak, kisgyerek létükre. Nekik kellett fertőtleníteni a fürdőszobát. Nekünk meg nincsenek is vegyszereink. Egyetlen méregerős, spriccelős vízkőoldónak van. Amit vízkőoldónak gyártottak, de jó vízkőre, húgykőre is. Csak a halaknak nem fog tetszeni. Látod, szegénység kell az otrombasághoz.
Igaz, a neveltek nem élvezhették a tiszta kádat, nekik lavórban kellett fürödni. Az az egész hóbelevancos fürdőszoba arra volt jó, hogy a nevelők azt éreztessék. Mennyi mindenük van, ami másnak nincs. És naponta, minden reggel a fiúcskát küldték boltba, még iskola előtt. Míg én már isten tudja, mióta úgy spórolok, hogy húzom, halasztom a vásárlást. Hátha nincs is szükségünk erre-arra, vagy hátha elfelejtek megvenni ezt-azt, ami nem életbevágó. Különben is, ez a felejtés éve lesz. A felejtésre képesség éve. Mert az marad meg, az marad ép eszű, aki képes felejteni az atomháború lehetőségét, s hozzá a klímaváltozást. Hogy jobb is, ha nem esik eső, nem, ha sugárszennyezett.
És bámulatos, hogy még azzal is törődtek, hogy gúnynevet adjanak a gyerekeknek. Volt idejük, agyuk rá. Míg mi már csak a kutyát becézgetjük jobbra és balra. Már-már hálásan, hogy nem gyerek. Hogy arra emlékeztet, túl vagyunk a gyereknevelésen.
azt sajnálom, hogy seprűvel, nadrágszíjjal, kézzel verték a gyerekeket. Biztos rájöttek időközben, hogy rossz boltot csináltak. A nevelésért kapott pénz elinflálódott. Bár mindannyiunk pénze vesztett az értékéből. És hát igazi balekság más gyerekéért halálra dolgozni magunkat. Visszaadni a gyereket meg könyörtelenség lett volna a falu szemében. Hát maradt ez a köztes, gyűlöletes állapot.
és fájdalmas lehetett az is, hogy a saját gyerekiknek vettek ajándékot, a nevelteknek sosem. Igaz, mi se nagyon ajándékozgatunk. Azt vesszük, ami szükséges, az ajándék meg az, hogy még mindig együtt vagyunk.
De csak panaszkodj, hogy folyton elalszik idehaza a cigarettád, de hogy is ne aludna el. Magas a páratartalom. Mert sokszor esik végre az eső, de mi még nem fűtünk. Hadd telítődjön a talaj esővízzel, ez mindannyiunk érdeke. Ha ezen a földön termesztett búzából akarjuk a kenyerünket enni. Bár az elkótyavetyélt szántókkal mintha a hazafiasságunkat is elpazarolták volna.
Nem nagyon érdekel bennünket, hogy hova mi esik. De a bekapcsolásig azért, a mi fűtésünk bekapcsolásáig. Jó volna, ha sok-sok meleg szóval vennénk körbe egymást. Hátha el tudnánk odázni minden, de minden bekapcsolást.
Már ha csoda történik.
Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?