Kalász István: Hazám kertjében

Tegnap a szentelt víz ingyen esett
ma nap süt a kertre így a kötelet
két fa közé feszítem inkább ruhának
a sufni mögött ások magamba
várok méhekre árnyékra behunyt
szemmel kertfalra képzelek vakolatot
puha földre térdelek gilisztának adok
gyermekkoromból tenyérnyi vizet.
Majd este a süllyedő mennyezet alatt
tükörbe mondom: Ami mégis szép ITTésMOST
azt észrevedd!
És a pillanatragasztót a gyerek miatt
elteszem ágyat árnyékot falra vetek és
álmomban költőkre bízom a kertet és
a félsötétet.