VERS

Géczi János: A slambuc

A mélytűz nem éget s füstöt sem ad.
A slambuc nem tűri a lángot,
ha hirtelen, sem azt, ki felügyeli.

Az udvari gazból kikaszált porond,
középen takaros tűzrakással,
s rajta a kutyaláncon függesztett

bogrács, kormozódva feketére.
Pörccé töpörödik a felszelt,
öklömnyi húsos szalonna, a súlya

annyi épp’, mint a fehér hagymáé,
mely felkockázva hullott a zsírba,
fonnyadjon meg. Arra kerül

a hárommaroknyi sárga száraz
tészta, soktojásos és nagy levelű,
s épp annyi öreg főzőkrumpli,

hogy érkezzék végül rá
a háznál őrölt csípős paprika,
a kősó és a kulacsban állt víz,

feltöltve vele a kondért félig.

A jelenetbuborék hatvanéves,
apám most 96, én éppen

  1. Miként a tűz, ha fája

leégett s a korma magába
omlik, pillanat alatt eltűnik,
bennünket is magával ragad,

a szempillantásnak véget vetve.

De addig még látom, a bográcsban
a slambuc miként fordul,
ahogy apró mozdulatokkal

fordítja, pörgeti apám, s miként
áll gömbbé, borítva piros kéreggel,
az étel. Meg-megsercen a zsír.

*

Akad, aki egyszerre nyolcszázezer
könyvet kap és a szemére homályt,
akad, aki éji üvöltését

Memphiszből a vízilovaknak,
s akad, aki slambucot, ha megfőtt
a széltől leverte akácgallyból

és a múltból összerakott tűzön.
Érzem az isteni iróniát!
Ki az, aki vakon tapogatja

a könyvlapokat, s ki a sötétet
szemlézi, míg nem látja meg a hangból
formázott állatokat, s ki lesz az,

akinek az íz a szájában marad?
Kiken rág féregjáratokat, hogy
a napfényre jusson a tapasztalat?


*A vers a frissen megjelent a Fortyogó fazék: 25 író több mint 25 receptje és története (Szerk. Bozsik Péter. Balatonfüred Városért Közalapítvány) című kiadványban látott napvilágot. A szerző bocsátotta rendelkezésünkre.

Géczi János verse legutóbb a Szöveten: