Sziwery Balázs

Hóesés

Kitört rabságából a hó.
Leheletvékony pázsit-fehér égi lánc, leszakadozva.
Lágyság, mely finoman és suhanva
mint vadállat puszta mancsa,
a tágas világra lépett.
Omolva terült szét, mint szőke fürtök egy vállon,
párnázott béke hullt a földre .

Átmenet. Szűzies sziluettek.
A szürkéből a fehérbe.
Torz-fekete márványt
letakar. Szebbé tesz.
Elnagyolt formákat kristályokkal vértez,
újrateremti magát a természet.

És a hó csak szakad.
Kavargó szemcsék a hold alatt.
Kinyújtott karú isten lettem
magamban, lassan, puha hó-testtel.
Betakar, elringat, magának akar,
és én belefúrom arcom,
mint gyerekként a puha párnába.
Megfagyott, ragyogó fehér akarat.

Megáll az idő. Örök hótakaró.
Mozdulatlanság.
Megtisztulás.

2024. 10. 15.