nem hátrálok, az ablakomon csendem kikiált még,
fénye nem égeti el azt, ami végre kikel
álmos hajnalaimból, és bár másra találnék,
mint ami itt sarjadt, ám ezeregy varjad
elviheted lassan, sose tépjék széjjel a szívem,
és a darabkáit lét kupolájáig
fel ne vigyék, én rég túlléptem az álmon, a rímen,
és a világomon is, mert eme szörnyű hamis
dallamokat nem jegyzem már meg, nem zuhan énrám
ég, sem föld, se tavak, tépett furcsa szavak,
őshang tengere árad, s elmenekülnöm a létrán
már az egyetlen esély, míg ki nem alszik az éj,
hát gyere és lángoljunk kis nyarat újra a télben,
mely soha nem hull el, tengere sem gyúl fel,
élj hát ott, míg énnekem itt kell újra ma élnem,
és meghátrálnom sem szabad, azt várom

Csikai Gábor verse legutóbb a Szöveten:

Csikai Gábor: Az élet hegye