VERS

Géczi János: Újra 2.

Újra nézi, mert nyarat látni visszatér,
tapasztalja, nem azt találja a kertje
asztalán a szétömlött fényben amellyel
találkozott a július méhedöngésében.
Tekintete, az üveg mézen, áthalad
a hetek, a hónapok falán, s mit tisztán
érzékel közeledve, a közelébe
érve az megváltozik. Birs barnul
a tányéron hol pohók rétesalma ült,
a csontnyelű kiskésen rozsdásodással
tölti ki életidejét az élsugár.
Szabódarazsak luggatják, kerek foltra
folt, a damaszkuszi rózsa szirmainak
maradékát. Aki ilyen közel jutott
a kerti asztalhoz, annak két szemmel kell
még látnia? – eresz alól fecske cseveg,
illegeti tollát, készül Afrikába.

Géczi János legutóbb a Szöveten: