Franc tudja, hány kiló. Már rég be kellett volna vinni a kamrába.
Só és kész, kaptam, mert egyikből, másikból folyik kifelé itt-ott. De az egész halmot kis, erős zsákocskába rakták. Nekem jó lenne úgy, ahogy van, csak tudod, sok ez a só.
Átnyúlik oda, előre, mikor én már nem leszek. Hát micsoda kor ez, úgy hívják, az idősödés kora. S csak ezután jön az időskor. De olyan is tényleg, csak idősödgetünk, fél lábbal itt, féllel meg ott. Hát micsoda istentelen dolog ez.
Hogy mindent, de mindent úgy kell csinálnom, hogy meddig ér, meddig hat, mert ez a só is. Látod-e, jobb, ha szépen újrazacskózom, és úgy teszem el. Mert nem lesz senki, aki elmondja, nekem így volt jó, így volt szép. Dombosan, de majd nem lesz senki, aki szót emel értem, végül is most sincs, csak te. S ha belegondolsz, ez az idő nekünk az utolsó itt, úgy kellene vennünk, mintha kéjutazáson lennénk. Hogy maradhatunk, hogy rendelkezhetünk magunk és javaink felett. Milyen szép szó az önrendelkezés, hát nem? Ahogy aranyórája van anyának, babának a szülés után, amit együtt töltenek. Úgy van, úgy lehet nekünk is idő, hónapok? Évek még? Amiket itt tölthetünk háborítatlan. Ahogy esszük a vacsoránkat, ahogy nézzük a filmjeinket, ezek mind-mind a mi ezüstestéink, szívem. Gondoltad volna, hogy így lesz, hogy vigyáznunk kell minden lépésünkre, szavunkra, tettünkre, hogy elkerüljük a gyámságot. Mintha rossz, elcsavargó, pimasz kamaszok lennénk, de tényleg. Minek is hagyta a jóisten, hogy megérjük ezt a kort?
Itt? Ahol alig-alig építettek lakást a felnövő generációknak. Ahol fél a fiunk, látom a szemén, hogy velünk hal a ház is.
És gyűlöl. Ne, ha merne érte, de így csak morog olykor. Bolhás kutyát nemzettél, szívem, vagy én szültem neked azt.
Mindegy is. Úgyis elzárja a gázt előbb-utóbb. Meleg ételünk nem lesz. Nehogy. Balesetet csináljak.
Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?