Hol haldokoljon az, ki hírre vágyik,
s még elvonszolja magát asztalig, ágyig?
Ne templomban, ne temetőben,
de históriás tömlöc szalmáján sem,
azokban tilos az íratlan illemszabály szerint,
és hát a közhelyes pihe puha párnák közt,
a meghitt, szerető családi körben aztán
végképp nem adhatja ki lelkét az, még szép,
marad neki-nekünk, az utca, annak is a sarka,
vagy a lármás lámpás kocsma mocska,
s mert az előbbi nagyon közönséges lenne,
így tél közeledtén huzatos is, vacogtató,
nyerő lehet tehát a szintúgy otthonos,
barátságos italkimérő hely, ahol hozzá
bódító időt is kínálnak a főkötős párkák,
az egyetlen nyughely, az enyhet adó, ahol
a legfrissebb korcsolya a kétnapos fasírt,
és valóságosan, tényleg, semmi absztrakció,
semmi szürrealizmus, a mosolygó, fűszeres,
ráncosra sülve magát kínáló, illatos húsgolyó.
Köves István verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?