A névnapomon vigasztalanul esni kezdett.
Furcsán gyűltek fölénk a hajnali felhők,
fenyegető feketén fojtogatták a horizontot,
kedvetlenül kószáltak a kertben a házatlancsigák.
Hogy tudnék-e egy zöldműkörmös lánnyal,
eltöprengtem, vagy egy olyannal, aki reggel
elektromos fogkeféjével ébreszt, ki tudja,
lehet, inkább beszélgetnék vele elheverve,
Petriről vagy Petrarcáról akár, hátha megérti,
a babérkoszorú ára koronként más és más –
minden szavamban, mozdulatomban elmúlás
lapult, mint eldobott almában a harapás.
Köves István verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?