VERS

Köves István: Minden közeli távolodik (kutyanehéz)

Próbálom úgy rendezni az ágyunkat,
ahogy szoktuk, változatlanul változatlanra,
s magamat is nélküled, kutyanehéz,
lefeküdni, fölkelni, föl-le, ki-be, keljfeljancsi,
elégedetlenül is csak újrakezdeni,
tudva jól, a botnak is két vége van többnyire,
botladozom, kételkedve, sután,
hajnalban se könnyebb,
de éjfélkor még nehezebb,
néha mintha hallanám, kulcsod
sikkanva súrolva csusszan a zárba,
máskor lépted koppan visszhangtalan
az ablak alatt, levélszőnyeges a járda,
de még nem jött el a csodák ideje,
korai a múltat merengve visszaszülni,
esténként fényesemeseket küldök
föl, a hitegető felhőkbe: gyere haza,
mert egyre nagyobb ez a ház, a házunk,
és egyre üresebb, már a szomjazó
szarvasok is bejárnak a kertbe birsalmáért.

Köves István verse legutóbb a Szöveten: